Legnépszerűbb
Műfaj | Tévé
2011-07-27 17:30:00

HBO-sorozatok vallási szempontból, I. rész

Erkölcsöt fonákjáról: vérgőzös történelem a képernyőn

A szériákban többségben vannak a negatív karakterek: sunyi alakok hálózzák be a tiszta – vagy kényszerűségből bűnbe eső – főhőst.

Előre szólok, a grandiózus HBO-sorozatok elfogult nézője, a csodálatos történelmi filmes képeskönyvek élvez(ked)ője és függője vagyok. A Maffiózóknak és az Elit alakulatnak nem voltam „célcsoportja” vagy csak nem érintett meg, viszont a Róma, a Trónok harca, a Spartacus: Vér és homok/Az aréna istenei, a Boardwalk empire/Gengszterkorzó, a Borgiák és a Tudorok iránti rajongásommal egyedül a Fox gyártásában készült Szökés négy évada, valamint Lars von Trier kórházi ámokfutása, a Birodalom tudta felvenni a versenyt. Valamire nagyon ráérezhettek az HBO script doctorai és producerei, s a megérzés roppant egyszerű receptből fakad.

Végy egy izgalmas kort vagy korszakot, személyiséget vagy legendát, emeld el egy picit a történelmi/mitikus valóságtól, vér, könny, verejték, testiség és cselszövés egyenlő súllyal szerepeljen, valós, brutális és lélektani harcokkal dúsítsd a témát, váratlan fordulatokkal ne fukarkodj, nyugodtan öld meg a kedves figuráidat, ha attól drámaibb lesz a sztori, és mindig nyitott zárójelekkel dolgozz a 10-12 részes szezonok alatt! Azaz, az előzményekre és utólagos folytatásokra is tedd alkalmassá a szériát. (Lásd Spartacus, ahol „kényszerűségből”, a főszereplő betegsége miatt forgattak egy hatrészes múltidézést az első szezon után, ami tán jobb lett mint maga az alapsorozat.) Mindehhez szerződtess kiváló színészeket, akik nem eljátsszák a figurákat, hanem ők maguk a figurák. Lásd John Hannaht Batiatusként, a capuai ludus tulajdonosaként a Spartacusból, Sam Neillt Wolsey kardinálisként a Tudorokból, Michel Mullert a francia VIII. Károly királyként a Borgiákból, Steve Buscemit Atlantic City korrupt kincstárnokaként a Gengszterkorzóból, a törpe bajkeverő Peter Dinklage-t a Tyrion Lannisterként a Trónok harcából. Vagy éppen a Julius Ceasart adó Ciarán Hinds-t a Rómából; színészt ilyen hitelesen és megrendítően nem láttam még haldokolni, mint a szenátusban ledöfött császárt.

Választottak egy izgalmas kort (Róma)

Használj friss, élő nyelvezetet, amit fejelj meg az adott kor szóhasználatával. A vizualitásában a 300 effektjeit és brutalitását felvonultató Spartacus e szempontból lenyűgöző: egyszerre romlottan modern és csodás latin retorikákkal, riposztokkal, emelkedett, képes párbeszédekkel teli, ahol a káromkodás egy mondatban megfér az istenekhez való fohászkodással. Pont ezért eredetiben kell ezeket a sorozatokat nézni: bármennyire is igényes próbált lenni a magyar változat például a Róma esetében, számtalan kiejtésbeli vagy értelmezésbeli tévedéstől hemzsegett a hazai szinkron. Ráadásul nem lehet egyszerűen olyan szaftos és karakteres, mint ahogy a sorozatok különböző főszereplői, epizodistái megszólalnak, a többnyire középszerű szinkron-iparosmunka nem adja vissza a nüanszokat, apró hanglejtésbeli jelentésárnyalatokat, adott fizikai állapotot.

A sorozatokban többségben vannak a negatív, bűnös karakterek: zord, számító és sunyi emberek hálózzák be azt a pár tiszta, vagy kényszerűségből bűnbe eső főhőst, akik az elmúlt évek (elég meglepő) hollywoodi gyakorlatának megfelelően nem mindig teljesítik küldetésüket, céljukat gyakran nem érik el, elbuknak, vagy fájdalmasan kudarcot vallanak, netán siker esetén a körülöttük lévő barátok, szeretteik hullanak el, vagy csalják meg őket. Az is gyakran előfordul, hogy a főhősnek hitt szereplőt egyszerűen megölik a sorozat kellős közepén, s valaki átveszi a helyét. Az anti-happyenddel érdekes módon mégis együtt jár a katarzis, a beteljesületlen küldetés, a nemes vagy nemtelen elbukás ugyanúgy megindít, felszabadítja együttérzésünket, részvétünket, mintha hősünk révbe ért volna. Veszteségük egyben feloldozás is. Persze ha révbe is ér, súlyos kérdőjelek, kétségek és sötét tettek húzódnak a háttérben: legjobb példa erre a Borgiák első évadának zárása, amiben Lucrezia utódot hoz világra, az ármánykodó Borgia-család összebújik az újszülött ágyánál, a családi idill teljes, a hangulat a múlttól és a sejthető jövőtől mégis vészterhes.

Többségben a bűnös karakterek (Gengszterkorzó)

A vallás, valamint a sorozatban felvázolt kultusz(ok) papjai és tisztségviselői, jellegzetes tárgyai hol nyomatékosabban, hol inkább háttérben jelennek meg. A Gengszterkorzó (1920-as Amerikája) kulisszái között szelíd protestánsokat, véreskezű, ám bűnbánó olasz bevándorlókat, bigott hangadókat és viciózus pokolfajzatokat egyaránt találunk: mosolydiplomácia a felszínen, a lelkekben és cselekedetekben alvilág. A Trónok harca fantasyban inkább a házak (a Starkok és a többiek) viszálykodásán, a harcokon, ármánykodáson és bujálkodáson van a hangsúly, a hitbéli motivációk, vallási attribútumok inkább csak – bibliai utalásokkal átszőtt - kísérőelemekként (pl. vért síró fa) tűnnek fel. A Spartacushoz (i.e. 74-ben járunk) képest kb. 25 évvel később játszódó Rómában az államvallás teljesen természetesen simul bele az eseményekbe, az istenekkel „párbeszédben állnak” a szereplők, az áldozatbemutatások, hivatkozások folyamatosan jelen vannak. Kereszténységről – a sorozat adott történelmi dátuma miatt - itt még szó sincs.

A Tudorokban (1520-as évek) az angol királyi udvarban folyó események origója a vallás: az udvaroncok, tanácsadók, lordok forgatagában feltűnik Morus Tamás, Thomas Cromwell kancellár, de még II. Gyula pápa is. Ebben a zavaros időszakban, VIII. Henrik uralkodása alatt vált le Anglia a katolikus egyházról, tombolt a reformáció, zárták be a szerzetesrendek kolostorainak többségét. Helyezkedések, diplomatikus és durva lépések, álszenteskedés és rideg taktikai lépések fémjelzik e korszakot. A sorozat megtekintése mellett ajánlott párhuzamosan olvasni a beszédes című Kard által történelmi krimit: C.J. Sansom bestsellere A rózsa neve (Umberto Eco) után a legjobb effajta regény, egy felszámolás alatt álló bencés monostorban játszódó gyilkosságot próbál kibogozni egy túlbuzgó, reformáció hívő udvari megbízott. A Borgiákban (1492-ben indul a sorozat) pedig a fő szervezőelem maga a pápai udvar politikája, az élv-és pénzhajhász bíborosok intrikája a nem kevésbé feslett „spanyol” pápa iránt (főszerepben VI. Sándor pápaként a remek Jeremy Irons, a forgatás helyszíne pedig Magyarország). A legerősebb egyházkritika ez, ami az utóbbi időben mozgóképre került...

Folytatása következik: Borgiák: középkori pápaság, ahogy Hollywood elképzeli

Simonyi Balázs

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.