Legnépszerűbb
Műfaj | Tévé
2011-08-29 13:00:00

HBO-sorozatok vallási szempontból, 4. rész

A Tudorok: Holnaptól minden más lesz! (2. rész)

Anglia királya senkinek nem felel, csak Istennek – pláne miután kiiktatta a pápa fennhatóságát. VIII. Henrik az eszményi uralkodót testesíti meg, még ha a készítők csaltak is.

Holnaptól minden más lesz! Ez a mondat mindig akkor hangzik el VIII.Henriktől, amikor valami brutális lépéssel (például szakítás Rómával vagy régi szeretők eltétele láb alól) új fejezetet nyit. Mindenki lecserélhető, minden újrakezdhető – ez a mottó.

Négy évad alatt 38 rész (a 3. évadban csak nyolc, amúgy évadonként tíz) készült, megszámlálhatatlan főszereplő és epizodista fordult meg a sorozatban. Köztük olyan elképesztően erőteljes alakításokkal előrukkoló ismerősök, mint az aggastyánként is virgonc Peter O'Toole III. Pál pápaként, a ravasz Max von Sydow Waldburg kardinálisként, a hipnotikus, jéghideg tekintetű Natalie Dormer Boleyn Annaként, az ezerarcú Sam Neill a ravasz Wolsey bíborosként, a szürke eminenciás szerepkörét újraértelmező, rezzenéstelen James Frain Cromwell-kancellárként, és persze Jonathan Rhys Meyers VIII.Henrikként; két utóbbi színész Julie Taymor csodálatos Shakespeare-adaptációjában, a Titusban már boldogította egymást.

Tökéletes illúziót nyújt

Rhys Meyers modell-alkata ellenére tökéletes illúziót nyújtva adja Henriket. Igyekszik nem asszisztálni a sorozathölgyekhez, vert helyzetből nyeri meg a tévénézőt. Nyughatatlan és erőltetetten higgadt, egyszerre kegyetlen és gyermekien érzékeny, empatikus királyt formáz meg, akit sem szeretni, sem utálni nem lehet. Hihetetlen mimikája teremt ívet négy évadon át: pillanatok alatt vált át pszichopatából kellemes modorú férfivá. A tekintete, ahogy megtudja, hogy megint lánya született (fiút várt), ahogy bejelentik neki mentora, Mórus kivégézését – feledhetetlen filmes pillanat. Eszköztára széles és nem modoros: van fensőséges, babonázó kígyónézése, zavarba hozott szempillarebegtetése, sírástól meggyötört torz arcvonása, diadalmas férfimosolya.

Az eszményi uralkodót testesíti meg, még ha a készítők csaltak is, s tíz évvel fiatalabbnak állítják be a hetyke bajszú Henriket, mint a történet idején volt; idealizálják a korabeli festményekről ismerős pufók, szakállas királyt. A filmbeli ugyanis sportos, sármos, kielégíthetetlen, de persze gyenge oldala is van, néha ügyetlen vagy óvatlan. Rendkívül erős lelkiismeretfurdalását mindig lefojtja, ez adja a sorozat bukéját: mindig várható, hogy lobbanékony természete elemi erővel tör felszínre. Igazi reneszánsz ember: olvas, költ, zenél, lovagol, kártyázik, vadászik, bajvív, röpiratot szerkeszt, gyógyfőzetet készít, hitvitázik, diplomáciájában hazafi, mindig Anglia érdekeit keresi, lavírozik a franciák és a spanyolok közt.
Ugyanakkor befolyásolható: okos tanácsadók és a hölgyek, illetve a felemelkedni kívánó családjuk által prédaként kínált leánykák ezt ki is használják. Ösztönélete sodorja számtalan bonyodalomba, bár a film túloz orgiasztikus hajlamait tekintve: Henriknek elenyésző számú nője volt házasságon kívül. Utólagosan is viseli minden eltaszitott nő pusztító szeretét, akik reménytelenül félik és imádják őt.

Axióma: ha igazságtalan is, a királynak mindig igaza van. A vérpadra juttatott nők, barátok, támogatók mindig a király szeretére és tiszteletére szólítják fel a tömeget az utolsó szó jogán. Anglia királya senkinek nem felel, csak Istennek – pláne miután kiiktatta a pápa fennhatóságát. De nemcsak rá, hanem udvartartására is igaz, hogy amennyire (erkölcstelenül) romlottak, épp annyira (erkölcsösen) esendőek is. Mai szemmel furcsa, de a romantizált hangvételű sorozatban nem idegenkednek a széles érzelmi amplitudón előadott jelenetektől. Rendre térdre borulnak, rángatják egymást, verbális és fizikális aktusokban ragadtatják el magukat, az etikett ellenére szélsőségesen élnek meg helyzeteket: egy érintés letaglózó is lehet, egy párviadal nézése megerőltető, egy meggyőződés érvényre juttatása és meghallgatása megrázó. És ez nem egy teátrális játékmód miatt van így, hanem a 16. századi ember viselkedésmintáit ültették át filmes formába a készítők.

Érdekes, hogy alig káromkodnak a sorozatban a szabadszájú Borgiákkal ellentétben. Mindössze a válási processzus miatt kikészült király, egy párbajt provokálkó udvaronc és Wolsey kardinális ereszt el egy ízes mondatot; utóbbi a római egyházi vizitátornak, Campeggio bíborosnak köpi az arcába, hogy „Te bolond p..a!”, amikor a nuncius a pápát képviselve a királynak kedvezőtlen ítéletet hozott válása ügyében. A nyelvi finomságokhoz tartozik, hogy egyedül a gyermekkori nevelő, később baráti tanácsadó, az elvember Mórus Tamás engedheti meg magának, hogy Harry-nek szólítsa a királyt bizalmas beszélgetéseikben. Később ő is letiltatik.

Az ilyen és ehhez hasonló csemegék miatt élvezetes a sorozat: oktatófilm ez a javából, a „hogyan éltek eleink?” minden izgalmával. Ezt legjobban egy udvarhölgy fogalmazza meg társát intve: „A világ egy megbízhatatlan hely, hölgyem. Ha megfogadod a tanácsom, ha teheted, akkor találj egy gazdag férfit, aki elvesz, és túl bolond a politikához. Akkor talán, hacsak nem halsz bele a szülése, ami pedig valószínű, vagy a járványba, ami gyakorlatilag elkerülhetetlen... És akkor boldog leszel.” Gondos kutatások előzték meg a forgatókönyvírást, hogy hitelesen adják vissza a kor mindennapjait. Egy szolga tetveket keres a király hajában, míg egy másik szolga damasztkendőt tart a kezében, hogy a felajzott király abba maszturbáljon.

„Mellékesen” felbukkan a kor csodált találmánya, egy nyomdagép, amelyen a király majd az új tanait propagálja sorozatprintben, látjuk a pápát titkon bekukkantani a Sixtus-kápolnába, ahol a megrendelésére készített, félkész Michelangelo-freskók skiccein ámul. Látjuk, hogyan bántak a tüdővészes, „izzadásos betegségbe” esett emberekkel, számos epizódban szörnyülködhetünk az orvostudomány fejletlenségén, tudatlanságán és vajákosságán; Henrik egy lovasbaleseténél például közös imával próbálnak gyógyítani. Látjuk az udvari protokoll kétszínűségét: az elegáns meghajlások és szófordulatok mögött anyázás és gyűlölet van. Látjuk a lovagi tornák, a kínvallatások pontos koreográfiáját és kelléktárát, például: hogyan égettek meg valakit forróvízes üstben, máglyán, netán egy vasabroncsban. Méltányosnak számított, ha az élve kibelezés és felnégyelés helyett a király kegyet gyakorolt a fejvételre változtatással. A lefejezések rituáléja külön érdekes, sokszor mutat ilyet a sorozat: míg a férfiak egymás után egy véres tőkére hajtják a fejüket, a nőknek csak le kell térdelniük. Látványosság helyett ezek a kivégzések üzenet-jellegűek, a tömeg kinyilatkoztatásokat hall a halálbamenőtől, nem szórakozik, hanem tanul és szolidarít.

Elképesztő ruhaköltemények, patent dekoltázsok, csodás enteriőrök

Kiderül, hogy a király azért nem mehet ismerősei temetésére (például az elhunyt fattyú fia, vagy nővére szertartására), mert a halálát elképzelni is felségárulás lenne, márpedig a jelenlevőknek biztos megfordulna a fejében; ez persze azóta változott (lásd Lady Di). Az estélyek ugyanúgy végződnek, mint a mai bulik: ugyanúgy részeg lesz mindenki, ugyanúgy ügyeket intéz informálisan mindenki, s ugyanúgy megfekteti a kinézett nőt a macsó, csak a bulinak vannak nagyon is szabályozott keretei. Elképesztő ruhaköltemények, patent dekoltázsok, csodás enteriőrök tűnnek fel, a kosztümös és díszletes csapat kiemelkedő munkájának köszönhetően. Viszont nincsenek rothadt fogak, csak telt meztelen keblek, amelyek magukba bolondítják a férfiakat.

A sorozat nagy erénye tehát, hogy ügyesen kalauzol minket a kor kulisszái közé, a viszonylag bonyolult, háttértudást igénylő eseményeket is érthetően, s persze leegyszerűsítően tálalja, számtalan könnyed, korfestő elem oldja a kemény, feszült epizódokat, és persze végig ott bújkál a sajátságos angol humor.

Cromwell így beszélget írnokával a Boleyn-per miatti kivégzések büdzséjéről:
- Mennyibe került a vérpad?
- 23 font, 6 shilling és 8 penny, Miniszter Úr.
- Rablás fényes nappal . És mennyit kér a hóhér, ha végre valahára megérkezik?
- 15 fontot.
- 15 fontot? Egy csapásért? Istenem, milyen jó élete lehet!

A képek kötőanyaga a steadicam: szinte végig ezzel a mozgékony, de mégis stabil eszközzel dolgoznak. A váltott rendezők biztos kézzel, az itinernek megfelelően vezénylik le a rájuk bízott részeket, az operatőr viszont állandó (Ousama Rawi). Nagy kihívás a sorozat, változatos eszközökkel, mélységélességgel variáló merész beállításokkal dolgozik, Imádja a közeliket: ahogy a kivégzett Mórus kezéből kiesett keresztet körülfolyja a vér, ahogy a torzszülött foetust vizsgálja a doktor, ahogy a hóhér élesíti kardját, ahogy Lady Anne felbujtja a tiltott könyv, Tyndale: A keresztény ember engedelmessége elolvasására Henriket, hogy meggyőzze a királyt, követelje magának az egyház feje címet (édeni zenét tesznek alá vihardörgéssel) – mind retinába égő pillanatok. Ízig-vérig filmet látunk, csak folytatásokban. Hol szoft előtétekkel lágyitják giccsesé a jelenetet, hol fantasy-ba illő, valószerűtlenül bevilágitott részek jönnek (például a kihallgatások egy modern rendőrségi fogda neonfényeit idézik). Hiába, csak Kubrick engedhette meg magának, hogy természetes gyertyafénynél vegye fel a Barry Lyndon jeleneit.

Az első két évad tán a legérdekesebb a négyből. Az első évad egyértelműen Ibsen tollára illő történet: egy fonnyadó asszony tragédiája és reménytelen, odaadó, igaz küzdelme hűtlen férjéért. Eközben technikailag Wolsey kardinális irányítja Angliát: sötét machinációi egyéni érdekeit (gazdagodás és pápává avanzsálás) szolgálják, összevissza szövetkezik, esküszik örök barátságot Anglia nevében, ami éppen előnyösnek ígérkezik. Az évad végén – kétségkívül izgalmas fordulatokkal – elkezdődik a kierőszakolt egyházi átalakulás, mialatt az öntörvényű Henrik kényszerű harapófogóban vergődik támogató és ellenlábas klikkek között, miközben sürgető válása nem csak magánügy, hanem a politikai-diplomáciai kötélhúzás fő témája lesz. A világ (ez korlátoltan akkoriban Nyugat-Európát és a Török Birodalmat jelentette) borzadva figyeli a vallási pálfordulás okozta új helyzetet, amiben a régi katolicizmust próbálják szintetizálni angol módra a lutheri tanokkal.

A reformáció sokkal jobban megváltoztatta a társadalmi osztályok struktúráját, mint bármi más, szerzetesrendeket és monostorokat számoltak fel, alacsony származásúak kerültek helyzetbe, bürokraták emelkedtek fel. Egyre növekvő radikális protestantizmus nyert teret, majd rövid ideig Tudor Mária (Henriknek Katalintól született leánya) alatt visszatértek a katolicizmushoz, végül I. Erzsébet (Anne Boleyntől született leánya) idején ismét a protestantizmus vált uralkodóvá. És nem feltétlen a vallásos szükség hajtotta Henriket erre az útra, hanem mert megutálta a válásait ellenző pápai államot. Szemtelenül példát statuált nekik azzal, hogy kimondatta önnön politikai és egyházi szupremációját a teljesen lecserélt egyházi vezérkarral és parlamenttel.

Az I. és II. évadban Henrik volt (Katalin) és új asszonya (Anne Boleyn) is frusztrációk sorát éri meg az udvari mosolydiplomácia álarca alatt: csak lány trónörökösöket hoznak világra, akik a fattyú titulust az aktuális politikai szélkakas állása szerint váltogatják. A kor Bibliából levezetett babonái szerint az, hogy a királynék képtelenek fiút szülni Henriknek, elátkozottságot jelent számukra. III. Pál egy hezitáló jezsuita bérgyilkost küld Boleyn ellen, akinek legmerészebb tette egy félbevágott kártyalap (lefejezett királyné) becsempészése Anne budoárjába. Később a gyorsan csúcsra jutott, helyezkedő Suffolk és Norfolk grófok által vezetett elit befolyását elégeli meg Henrik, Anne Boleyn koholt vádakkal megtámasztott koncepciós pere ürügy az ő kivégzésükre is. A számító Suffolk még a saját lányát, a királynőt és fiát is feldobja, hogy mentse a bőrét. A „boszonykánysággal teremtett házasságot” újabb követi a szende Jane Seymourral és így tovább még egy Anne-nel (Cleves), majd két Katherine-nal; Katherine Howard királynévé emelése a nagy hatalmú Cromwell bukását is elhozza. Az egyre betegesebb, fekélyes combsebéből felgyógyulni képtelen, idősödő Henriknek mindig is egyszerű forgatókönyvei voltak életről és halálról. Furcsa, de pár édes gyümölcs feltálalásán kívül alig esik szó az Újvilág pár évtizeddel korábbi felfedezésének hozományáról, a gyarmatosításról. Ennek kiaknázása majd I. Erzsébetre marad. És hát beszédes a 38., befejező rész címe is: Az utolsó csábítás – Egy monarchia halála.
(A sorozat jelenleg csak DVD-n vagy torrenten hozzáférhető.)

Folytatása következik...

Simonyi Balázs

A cikksorozat előző részei:

Erkölcsöt fonákjáról: vérgőzös történelem a képernyőn

Borgiák: középkori pápaság, ahogy Hollywood elképzeli

A Tudorok: Holnaptól minden más lesz! (1. rész)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.