Legnépszerűbb
Műfaj | Tévé
2011-12-02 07:30:00

HBO-sorozatok vallási szempontból, 6. rész

„Én vagyok Spartacus!” - Variációk egy hősre II. rész

A tévésorozatok világába a kétezres évek végén minőségi és mennyiségi megújulást hozó HBO-nak a Kubrick-örökség terhe alatt ia sikerült a maga képére rajzolnia Spartacus történetét.

Közel egy éve a párizsi Cinématheque Française kétemeletnyi életmű-kiállítást szentelt Kubricknak, filmjei emlékezetes tárgyaival, díszletelemeivel, script-részleteivel, videókkal, újságcikkekkel, levelezésekkel. Mindegyik terem az adott film jellegzetes hangulatszínére volt festve: a Spartacusnak evidens módon a bíborvörös jutott. Felvonultatták Charles Laughton filmbeli, róla mintázott piknikus mellszobrát, a Crassust alakító Laurence Olivier tógáját, de a számtalan kellék közül pár werkfotó és az egyik napi diszpó volt a legérdekesebbek. A sötét pillantású Kubrick szinte minden fotón a kamera mellett állva, abba belenézve dirigál, lélegzetnyi időt sem hagyva az operatőrnek – érdekes, hogy a film a férfi mellékszereplő, látványterv és jelmez mellett még egy Oscar-díjat nyert: a legjobb operatőrét. Holott Kubrick kvázi elzavarta a kamerától Russel Metty-t: csakis neki volt gondja mindenre, a fény mestere kényszerű pihenőre volt küldve. Ha már Oscar: a sors fintoraként Kubrick élete egyetlen szobrocskáját a 2001 - Űrodüsszeia speciális effektjeiért kapta.

Spartacusnak a bíborvörös jutott (a Cinématheque Française Kubrick-tárlata; fotó: Simonyi Balázs)

Egy másik fotón Kubrick a hatalmas méretű statisztériát instruálja: az egyik standfotón félezernyi legyilkolt „rabszolga” fekszik egy domboldalon, mindegyik belenéz az objektívbe (vélhetően Kubrick felé), kezükben sorszámok, ami alapján a rendező utasíthatja őket a tökéletes haláli állapotra a képmezőn belül. Ha már statiszták: '59 november 18-án a spanyol vidéken forgatott külső jelenetek gyártási lapja így nézett ki. A derengésben 3500 rabszolga harcos, 190 földműves, 350 falusi ember, 100 légiós, 250 ló várt bevetésre. A mai fejlett utómunka korában már ezek a tömegjelenetek felfoghatatlanok.

Az HBO-sorozat nem is fáradozik ezzel: a 300 című film súlyos képeit idézi a grafikusok által alaposan megdolgozott látvány. Mintha egy animációkon kikupálódott effektguru ötvözné a történelmi drámát a reklámfilmek és a minőségi szappanoperák világával. Az aréna nézőit hitelesen duzzasztják tízezressé, a nyüzsgő Capua panorámáját hús-vér tájképpé varázsolják (ezt már a Borgiákban is megszokhattuk), a csatajelenetek, edzések vagy éppen a vad „házibulik”, amiket a trendet diktáló Rómából érkező vendégek kívánságai tesznek emlékezetessé, mind-mind a képregényszerű vizualitás révén lesznek lenyűgözőek és egyben szándékoltan hivalkodóak, tolakodóak. De ez belefér: a hatáskeltés, a figyelemfelhívás és -megragadás őrületes médiaversenyében az HBO Spartacusa a filmhez illő eszközökkel dolgozik, nem érezzük idegennek a filmszövettől az elbeszélés excentrikus stílusát és mikéntjét. Ráadásul egyszerre beszél közérthető, vulgáris nyelvezettel és emelkedett latin retorikával – ennek a verbális csemegének az esszenciáját leginkább a gladiátoriskola gazdái, a Batiatusként feltűnő John Hannah (akit a ’60-as verzióban Peter Ustinov játszott), illetve feleségét, Lucretiát alakító Lucy Lawless (az egykori Xena!) adják.

Nem érezzük erőltetettnek a szövegeket: a friss, élő beszédmódban a romlott, trágár megnyilvánulások mellett jól megférnek a szofisztikált filozofálgatások és a szellemes riposztok. A „játék” szóból származó ludusban a gladiátorok is tudnak magasztosan megnyilvánulni, csipkelődni vagy kültelki stílben osztani egymást. A leggyakrabban elhangzó mondat a felszínes lojalitás és alázat jelét mutatja, míg a lelkük mélyén a gyűlölet kuktája fortyog. Az „Apologies, dominus”, azaz „Bocsásson meg, uram” is egy olyan formula, amely a római kor sajátossága volt; egy gondatlanul eljáró sorozatban mondhatnák akár odavetve, hogy Sorry vagy Excuse me. De itt megadja a film és a ludus rangját ez a mondat. A dialógusokban is – legyen a beszélő közember, kvalitásos hóhér vagy arisztokrata - néha egy mondatban káromolják az üzletfeleiket és fohászkodnak az istenekhez. Mindezt hihetetlen érzelmi amplitúdóval, autentikus játékkal oldják meg a színészek: a kiváló casting eredményeképpen teljesen azonossá válnak a figurákkal; míg Kubricknál azért érezzük a ma már porosnak ható teatralitást, a „szélesvásznas színjátszást”.

Az HBO nem fáradozik statisztériával (a Cinématheque Française Kubrick-tárlata; fotó: Simonyi Balázs)

A színészi „átvedlés” mellett a metamorfózis is mindkét feldolgozásban nagy szerepet kap. Kirk Douglas esetlen ösztönlényből lesz hidegvérű taktikus a Kubrick-filmben. Whitfield és a hozzá hasonlóan képzetlen, de harcra predesztinált társai és mint a rút kiskacsa úgy növekednek, szereznek tudást és létbiztonságot. A gladiátoriskolába kerülő mesteri kardforgatók (pl. Gannicus, Crixus, majd Spartacus), a sorozat félhéroszai is egy fejlődéstörténetet részesei. Átalakulnak testben és mentálisan, és ennek rendszerint rituális része a haj lenyírása: Crixus, aki később Spartacus fő ellenlábasává válik, és maga Spartacus is rövidre nyírt hajjal válik kérlelhetetlen gladiátorrá és a patrícius nők ágyékának titokzatos tárgyává. A két feldolgozás közt különbség mutatkozik abban, hogy míg Kubricknál szinte mindenki barát is, addig az HBO-sorozatban csupán bajtárs. Számos vélt és valós sérelem terheli sprőd gladiátorlelkeket: a „halálbamenők” fő hangadója Crixus, aki nem kevés vért ontott már ki a porondon. Mégis betolakodásként érzékeli, hogy valaki az ő „előmenetelét” ismétli: senkifiából lesz a ludus sztárja, mint Spartacus. Holott az igazi sztár a mindentudó, tekintélyparancsoló kinézetű és hangú Dottore, a gladiátorok doyenje: egy félbetört karrier miatt lett a glaidátorok kiképzője. Már ha félbetörtnek lehet nevezni azt, aki számtalanszor túlélte az arénák kegyetlen játéknapjait, és most már felszabadítva lehet római polgár. Mutatványát csak Gannicus tudja megismételni: ő az egyedüli rabszolga-gladiátor, aki egy fényes mészárlást követően szabadon távozhat és kezdhet új életet a birodalomban.

A római kortól elidegeníthetetlen orgiák és a homoszexualitás módjai explicit jelennek meg az HBO-sorozatban: a raszta óriás, Barca hosszan siratja gladiátorpárját, akit Spartacus mészárol le muszájból az aréna porondján, majd macsó módjára megbocsát érte. A Batiatus-ludus alkalmi vendégei rendszeresen show-t rendelnek a háziaktól: itt hol két szolgálólány enyeleg (történetesen épp valamelyik gladiátor szívszerelme) egymással vagy más férfiakkal, hol maguk a vendégek hágnak meg egy belevaló gladiátort. Mindezek körmönfont szervezésében nagy szerep hárul Ashurra, a sorozat Jagójára, az ügyetlenségéből erényt kovácsoló, cselszövő gladiátorra, aki később Batiatus besúgója és összekötője lesz. A szálakat gyakran ő rángatja, belsős információkat kihasználva.

Kubricknál a hatvanas évek stúdióvilága miatt érhtető módon a kényes, de kétségkívül létező homoszexualitás nem jelenik meg. Annál inkább a forgatáson: a pletykák szerint Laurence Olivier előszeretettel próbálkozott be színészekkel és statisztákkal, sőt egy alkalommal magát Tony Curtist próbálta elcsábítani két csapó között. Ezt a producerek végső vágásnál is érzékelhették: utólag nagyrészt kivágták a homoerotikus áthallásokat is tartalmazó jeleneteket Antoninus és Crassus között. „Az egyetlen film, ami felett nem volt kontrollom”- mondja a forgatásra „berántott” Kubrick a fentiek fényében az egyetlen hollywoodi filmjéről, amit kvázi készen kapott. Nos nem tudni, hogy ő benne hagyta volna-e ezeket a jeleneteket. Mi az igenre tippelünk, tekintve életútja, filmjei szemérmetlenségét és provokatív profizmusát. És ez a szellemiség már előrevetíti az HBO-sorozatok bevállalósságát. Azért persze Kubrick mindezt 4:3-ban forgatta volna le, nem szélesvásznú HD-ban.

Összességében elmondható: a tévésorozatok világába a kétezres évek végén minőségi és mennyiségi megújulást hozó HBO-nak a Kubrick-örökség terhe alatt úgy sikerült a maga képére rajzolnia ezt az epikus históriát is, hogy remek illúziót kelt, a (digitális és épített díszletes) korrajz, a sorozat teljes szcénája lenyűgöző, a sztori fordulatos és addiktív hatású. Ráadásul gondoskodnak az érdeklődő néző okításáról is: a Spartacus honlapon számos hasznos fejezet, és sok nem túl közismert, de meglepő infó található.

Simonyi Balázs

A cikksorozat előző részei:

„Én vagyok Spartacus!” - Variációk egy hősre I. rész

Erkölcsöt fonákjáról: vérgőzös történelem a képernyőn

Borgiák: középkori pápaság, ahogy Hollywood elképzeli

A Tudorok: Holnaptól minden más lesz! (1. rész)

A Tudorok: Holnaptól minden más lesz! (2. rész)
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.