Legnépszerűbb
Portré
2011-09-27 16:00:00

Mi történt a Fenegyerekekkel? (vol. 2.)

Steven Spielberg és a spielbergi kasszasiker

Spielberg mozija a gyermeki félelem és a félelmet feloldó csoda, a hit és a hitet megerősítő kinyilatkoztatás mozija.

1979-ben (nálunk 1983-ban Ungvári Tamás fordításában) jelent meg Michael Pye és Linda Myles Movie Brats – Mozi-fenegyerekek című könyve, mely a modern amerikai film nagy generációjából hat meghatározó, szép reményű rendezőfigurát választott ki, és mutatott be: Lucast, Spielberget, Coppolát, Scorsesét, De Palmát és Miliust. Olyan szakállas baby-boomereket, akik a hatvanas években kezdtek filmezni, a hetvenes években átformálták és azóta is uralják Hollywoodot. Nézzük, hová, milyen forradalmi és tévutakra vezették a Cápa, a Csillagok háborúja, A keresztapa és A taxisofőr alkotói a kortárs amerikai filmet, próbáljuk innen, 2011-ből lemérni több mint negyvenéves rendezői-produceri pályafutásuk fordulatokban és iróniában gazdag mérlegét.

Szeretem Steven Spielberg filmjeit. A Harmadik típusú találkozások, az E.T., a Bíborszín, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, a Jurassic Park, a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése mind-mind olyan érzelmi-érzéki kalandok, amelyek jungi erővel kommunikálnak a gyermeki énemmel. Nem Spielberg a kedvenc rendezőm, de szeretem, és megkockáztatom, hogy a kortárs rendezők közül neki van a legjobb szeme a mise-en-scene-hez.

Spielberg mozija – ahogy az negyven év filmjeiből és a filmekre adott elsöprő globális válaszból kitűnik - nem intellektuális, hanem zsigeri és spirituális: világszerte közvetlenül szólítja meg és elemi erővel ragadja meg a nézőben élő-félő gyermeket. Spielberg mozija a gyermeki félelem és a félelmet feloldó csoda, a hit és a hitet megerősítő kinyilatkoztatás mozija – ahogy azt ez a sokszor mesélt meteoros anekdota is megvilágítja:

„Kiskoromban apám egyszer elvitt megnézni egy meteoresőt – mondja Spielberg -, és ez engem halálra rémisztett, mert az éjszaka közepén keltett fel. A szívem kalapált; nem tudtam, mire készül az apám. Nem árulta el, csak berakott a kocsiba, és elindultunk, aztán megpillantottam azt a sok-sok embert, ültek a pokrócon, és bámulták az eget. Apám is kiterített egy pokrócot. Lefeküdtünk, és néztük az eget, és én most először életemben láttam meteort. Az megijesztett, hogy az éjszaka közepén felébresztettek, elvittek valahová, és nem mondták meg, hogy hová. Az viszont nem ijesztett meg, sőt inkább megnyugtatott, amikor megláttam a kozmikus meteoresőt. És szerintem attól a pillanattól fogva ha felnéztem az égre, sosem gondoltam rá rossz helyként.”

Sosem gondolt rá rossz helyként (Harmadik típusú találkozások)

A spielbergi hős pont ilyen. Gyermek, vagy újra gyermekké válik, amikor egy titokzatos, félelmetes Apafigura zsigeri módon ráijeszt, megdobálja, megráncigálja, hogy végül csodás módon megmentse. A spielbergi hős előtt – kitartásáért cserébe – végül megnyilvánul az Apa, és üzenete mindig ez: „ne félj, itt vagyok, vigyázok rád, vigyázok a világodra.”

Ez az Apafigura sokféle alakot ölt Spielberg filmográfiájában: Dreyfuss (Harmadik típusú találkozások) ufókkal találkozik, Indiana Jones az Ó- és Újszövetség Istenével, az E.T. gyermekei a világegyetemmel, az Örökké szerelmesei egy angyallal, Tom Cruise (Különvélemény) a sorssal, a Jurassic Park hősei az evolúcióval, a fekete rabszolgák (Amistad) a fehérekkel, a kelet-európai bevándorló (Terminál) az amerikaiakkal. Valamennyi gyermeki-spielbergi hősben közös, hogy végigrettegi a filmet az Apafigurától, a fináléban azonban olyan csodálatos kinyilatkoztatásban részesül, amely a halálfélelmet, sőt a veszteséget is békévé, megértéssé és megnyugvássá oldja.

A Schindler listája fordulat Spielberg karrierjében, ha tetszik, felnőtté válás - amennyiben a gyermek szemszöge mellett most először bemutatja az Apáét, a felnőttét, esetünkben Oskar Schindlerét is. A félelmetes náci iparossal gyermekei – akiket Ben Kingsley képvisel – egészen a végső kitárulkozásig nem tudhatják, hányadán állnak. Schindler, az Apa gyermekei megmentésével saját magát menti meg. Ugyanígy Tom Hanks, az Apa Ryan közlegény megmentésével saját magát menti meg, és lehet amellett érvelni, hogy valami hasonló játszódik le E.T. és kis barátai között is a felkavaró, ám megnyugtató fináléban.

Felnőtté vált (Spielberg és Liam Neeson a Schindler listája forgatásán)

Spielberg filmjei tehát ebből a nézőpontból a gyermekek és apák félelemmel, hittel és csodával teli spirituális utazásáról és végső soron megváltásáról szólnak; égre, földre – még a világégésben – sem tekintenek „rossz helyként.” Ilyen értelemben a spielbergi életmű egységes. De akad három figyelemreméltó kivétel: a München, egy minden ízében felnőttebb film, a rendezőtől szokatlan erkölcsi dilemmákkal és kételyekkel; a Kapj el, ha tudsz! – apákról és fiúkról, de más megközelítésben; és A nap birodalma, ez a Sorstalansággal rokon börtöntörténet, ahol a spielbergi gondolat a visszájára fordul, és a fináléban a mindent helyretevő Apafigura helyett a világégés, az atombomba nyilatkozik meg a gyermeki hős előtt.

Spielberg fejlődik. A hetvenes-nyolcvanas évek gyermeki szemszöge mellé a kilencvenes években felvette a felnőtt, az Apa szemszögét, a kétezres években pedig naiv, fekete-fehér világképét már a Különvéleményben kételyekkel és dilemmákkal dúsította, szürkével színezte, s ezzel egy harmadik lépcsőfokra lépett az önkeresés, önkifejezés útján. Szerintem érdekes irány volt ez, fejlődés, ezért is ütött gyomorszájon az Indiana Jones negyedik része, amely nemcsak visszalépés a spielbergi életmű első-alsó szintjére, de egyben meggyőződés és elképzelés nélküli önlopás.

Az Indiana Jones 4-ből hiányzott a szív, a hit, a csoda – sokkal inkább hasonlított az új, steril, embert kiküszöbölő Star Wars-trilógiára, mint egy spielbergi kasszasikerre. Ez egyrészt George Lucas producer kéznyoma (lásd Fenegyerek-sorozatunk első részét), másrészt – úgy látom – nem egyszeri botlás Spielberg karrierjében. Míg producerként és stúdióvezetőként hajdan olyan klasszikusokat támogatott, mint a Vissza a jövőbe, a Szörnyecskék és a Men in Black, ma a Transformershez és a Cowboyok és űrlényekhez adja nagy lelkesen a nevét, olyan buta és üres filmekhez, amelyek mindazt megtestesítik, ami rossz a kortárs Hollywoodban. Ami Spielberg filmjeiben egykor hit volt és csoda, az ma már csak pénzügyi recept. A gyermeki nézőpont a mai kasszasikerekben infantilizmus. A közös globális érzelmi nevezőből pedig a legkisebb intellektuális közös többszörös lett.

Engem mégsem az aggaszt a legjobban, hogy Spielberg mindehhez asszisztál, hanem hogy rendezőként is beáll az egyszemélyi filmkészítők egyre növekvő táborába. Új filmjében, a Tintinben (bemutató: idén novemberben) például van 3D meg van motion capture, de nincsenek színészek, míg a történet – legalábbis az előzetes alapján – a korábbi spielbergi kasszasikerek kevéssé felcsigázó utánaérzetének tűnik. Visszalépésnek érzem a Hadak útjánt is (The War Horse, bemutató: idén december), amely – ezt olvastam ki az előzetesből – a Schindler és a Ryan közlegény történetét meséli, egy lóval a főszerepben. És az sem sok jót ígér, hogy előkészületben lévő legújabb filmjének címe Robopocalypse: a sajtóanyag szerint „képregény-adaptáció a Transformers nyomdokain.”

Spielberg „ellukaszosodott?” Remélem, nem. Remélem, hogy rám cáfol, és három új filmjével egy negyedik szintre lép karrierjében. Vagy ha nem is fejlődik tovább, legalább stagnál, és csinálja, amihez nagyon ért: a hit és a csoda megváltás-moziját. Remélem. De közben meg azt látom, hogy Spielberg visszafejlődik: eszével még tudja, mitől működik a „spielbergi kasszasiker”, de a szívével már nem.

Köbli Norbert

Sorozatunk első része: George Lucas és az egyszemélyes filmkészítés

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Hozzászólások

kekec 2011-09-28 12:33:36
Ez a cikk is tetszett, még ha nem is értek egyet mindennel.
Spielberg produceri működésének az idén szerintem a Super 8 volt a csúcsa, ami - legalábbis számomra - pontosan visszahozta azt az élményt, amiről a cikk ír: a gyermekkori félelmek és a nagy rácsodálkozás mozija, sok-sok érzelemmel.
A Cowboyok és űrlények szerintem korántsem olyan rossz mozi, mint amilyen a visszhangja. A klasszikus western minden kelléke megvan benne és jól is használják, az pedig, amit sokan a szemére vetettek a filmnek, hogy túl komolyan veszi magát, nálam pont pozitívumként jelentkezik, hiszen így marad meg a poros-erőszakos vadnyugat világában.
Tintintől én is tartok, de szerintem a War Horse abszolút beilleszthető lesz a spielbergi életműbe (gyerek főhős, háború, barátság). A robotos film előtt pedig, ne feledjük, jön még a Lincoln is, ami szerintem sokat ígérő filmnek tűnik.
Szóval, én a szerzőnél egy kicsit azért jobban bízom benne, hogy Spielbergnek még azért a szíve is a helyén van. Remélem, nem kell csalódnom majd ebben.
Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.