Legnépszerűbb
Portré
2011-08-22 20:00:00

Kik írják a filmeket? (vol. 1.)

Lovas Balázs: „Nyitott szemmel kell járnom a világban”

Új sorozatunkban a kortárs magyar film forgatókönyvíróit mutatjuk be. Lovas Balázzsal, az Utolér, a Konyec és a Tesó díjnyertes írójával beszélgettünk.

– Min dolgozol éppen?

– Elég sűrű korszakát élem forgatókönyvírói munkásságomnak, mert amennyire munka nélküli volt az elmúlt év, olyan bőszen vállalok most be projekteket. Négy-öt dolog párhuzamosan a nyakamba hullott. Nemrég lettem storyliner a Jóban-rosszban című szappanoperában, elkezdtem írni egy krimisorozatba epizódokat, és az HBO-nál is alakul valami. Mellette ott vannak a saját ötletek, három-négy aktív projekt, amiket a szabadidőmben próbálok fejlesztgetni. Az egyiket régi alkotótársammal, Dyga Zsomborral csinálom: sötétebb zsánerű dolog lesz, természetfelettivel fűszerezett, több szálon futó szociodráma. A munkacíme Vércsoport.

Aztán van egy régi forgatókönyvem, a Billog (korábban Elveszett gyerekek). Tíz évvel ezelőtt írtam; sötét, véres, coeni hangulatú „agrárthriller” – emberrablós sztori a vidéki Magyarországon, Nyitrai Márton rendezi. A harmadik projektet szerb fiatalokkal fejlesztem lassan egy éve, akikkel még Cottbusban ismerkedtem meg. A címe Az utolsó kaszkadőr – egy kissé abszurd akció/dramedy egy kiöregedett kaszkadőrről, aki egy utolsó nagy mutatvány keretében szeretne távozni az élők sorából. Végül ott van a Lord of the Block című opus, melynek motorja egy Budapesten élő amerikai rendező-producer, Luca Bercovici. Ezt Krigler Gábor barátommal, írótársammal írjuk, most állunk neki a negyedik verziónak. Az egész egy gangos bérházban játszódik, ahol egy problémás kamaszfiú fölfedezi, hogy egy démoni képességekkel rendelkező idegen lakik a házban, aki egyfajta energiavámpírként depresszióban tartja a lakókat. Szóval ez is egy természetfeletti szociodráma. Szeretem az olyan történeteket, amelyek a valóságban gyökereznek, valós, emberi karakterekeket mutatnak be - természetfeletti csavarral.

– Miért pont forgatókönyv, miért nem regény vagy dráma?

– Gyerekkoromban elsősorban a filmeket szerettem, másodsorban gyurmázni, rajzolni, harmadsorban kosárlabdázni szerettem, negyedsorban – már kamaszkoromban – zenélgetni. Író soha nem akartam lenni, a mai napig nincsenek szépírói ambícióim. Szeretek történeteket, világokat kitalálni, de a hangsúly nálam a filmen van. Inkább tekintem magam történetmesélőnek, mint írónak. Kiskamaszként maszkmester akartam lenni, szörnyeket akartam kreálni, maketteket építeni. Vidéki gyerek vagyok, hajdúsági, így aztán ilyesmire nem nyílt lehetőségem a 90-es évek elején. A filmes ábrándokat félre is tettem.

– Mikor, miért költöztél Pestre?

– A kilencvenes évek közepén, az egyetem miatt. Bölcsészkarra jártam, történelem szakon végeztem. A családunkban sok a tanár, a történelemtanítás sosem izgatott, aztán mégis úgy hozta az élet, hogy ma már tanítok, csak éppen forgatókönyvírást. Közben többször jelentkeztem a főiskolára (SZFE – a szerk.) – például producer szakra is -, de sosem vettek fel.

’97 tájékán ismerkedtem meg Dyga Zsomborral egy videókészítő tanfolyamon, és elkezdtünk együtt nulla forintból, videókamerával független filmeket forgatni. Úgy állt fel a csapat, hogy Zsombornak voltak rendezői ambíciói, volt ott operatőr, volt ott vágó – Czakó Judit is ebből a csapatból jött -, és én voltam az bölcsészgyerekként, aki össze tudott tenni két értelmes mondatot. És akkor kezdtem el egy kockás füzetbe, tollal írni a forgatókönyveket – gyomorból, tele alaphibákkal. Például a Séta című klasszikus eposzt, ami a tévhittel ellentétben az első Dyga Zsombor-nagyjátékfilm.

– Az írás magányos hivatás, de közben egy írói trió tagja is vagy. Miért jó csapatban írni?

– Csapatban öt-hat éve írok, a Fade In-nel. Korábban bár állandó filmkészítő csapattal dolgoztam, egyedül írtam. Magánzó típus vagyok, az én introvertált személyiségemnek, a képzeletvilágban élő kis agyamnak az írás nagyon is megfelel. Szeretek a magam ura lenni, az irodai munkát nem bírom. A Fade In úgy állt össze, hogy megismerkedtem Krigler Gáborral, aztán egy évvel később bevontuk Hegedüs Bálintot, és megalapítottuk ezt a forgatókönyvírói céget. Jól kiegészítjük egymást, alapvetően ugyanazt gondoljuk a forgatókönyvírásról, megbízunk egymás szakmaiságában és tehetségében. Több szem többet lát, három agy több mindent tud kigondolni, kritikusabban tudunk hozzáállni az ötletekhez, és ha gond van, valakinek mindig eszébe jut valami megoldás.

– Hogyan döntöd el, melyik filmet írod egyedül?

– Belső kényszer dönti el. A kisördög egyszer csak megszólal, hogy most már kéne valami saját könyvet írni, egy olyan könyvet, ami egyedül az én hangomon beszél. A Lord of the Block és a Vércsoport is egyszemélyes projektnek indult, aztán mégis társakkal fejezem be őket. Az egóm nem igényli, hogy csak az én nevem legyen kiírva az írók közé.

– Mi az erősséged / gyengeséged a csapatban?

– Erős vagyok a struktúrában. Van egy jó matekos agyam hozzá, hogy át tudjak látni egy olyan bonyolult szerkezetet, ami a forgatókönyv. Ahol korábban gyengébbnek éreztem magam, az a karakter: hogy hogyan lehet szerethető, átélhető, összetett karaktereket kitalálni. Sokat fejlődtem ezen a téren, de még mindig van mit tanulnom. Nyitott szemmel kell járnom a világban, minél több emberi igazságot megtalálni, minél több emberrel megismerkedni, ráérezni mi mozgatja őket belülről. Mert egyébként hajlamos vagyok leválasztani magam a világról. Amit per pillanat a legnagyobb gyengeségemnek érzek, az a dialóg. A laikusok azt hiszik, hogy a forgatókönyv nem más, mint párbeszéd. Pedig a történettel szemben másodlagos dolog, de mégiscsak marha fontos. Most már tudok életszerűbb dialógokat írni – tudom, hogy milyen szóhasználattól, ritmustól lesz kimondható, elmondható -, de távol vagyok még attól, hogy igazán ütős dialógíró legyek. Ha lenne speciális dialóg-kurzus, én nagyon szívesen beiratkoznék.

– Hogyan szűröd meg az ötleteket?

– Van egy füzetem nagyjából ötven filmre való ötlettel. Amikor kora huszonévesen kezdtem a szakmát, az volt a legnagyobb bajom, hogy sehogy nem találtam ötletet. Ahogy átléptem a harmincon, rájöttem, hogy mindenhol, mindenben ott van az ötlet, könnyű rábukkanni a drámára, ha nyitott szemmel jár az ember. Aztán általában azt az ötletet, azt az érdekes karaktert fejlesztem tovább, amelyikre az alkotótársaimtól a legjobb visszajelzést kapom. Például a Vércsoportot nem kezdtem volna el, ha Zsombornak nem csillan fel a szeme az ötlet hallatán. Praktikus szempont, hogy az ötlet megvalósítható legyen. Olyan - magyar szinten is - low-budgetnek számító sztorikat próbálok írni mostanában, amiket akár állami segítség nélkül is le lehet forgatni.

– Hogyan kezeled az elutasítást?

– Mint minden embernek, nekem is rosszul esik az elutasítás. Ugyanakkor az elmúlt 13 évben nagyságrendekkel több elutasításban volt részem, mint sikerben. Ez természetes. Pályázom, pályázom, és minden ötödik pályázatom - ha egyáltalán - sikeres lesz. Az elmúlt 13 évben megtanultam kezelni a kritikát, főleg, mióta én is dolgozom a „másik oldalon”, forgatókönyv-konzultánsként. Senkinek nem esik jól a negatív kritika, a forgatókönyvírónak mégis szomjaznia kell a kritikára. Attól nem lesz jobb a könyv, hogy össze-vissza dicsérik. Nyilván ehhez vastag arcbőrt kell növeszteni, azt hiszem, nekem ez sikerült. A forgatókönyv-fejlesztés során kapott kritikákat jól fogadom, építkezni tudok belőle. A kész filmre kapott kritika sokkal jobban fáj. Az Utolér például kapott hideget-meleget. Még ennyi év után is megrendítően hatottak a negatív kritikák, és elég komoly átgondolásra kényszerítettek. Jó életpályán vagyok? Egyáltalán tehetséges vagyok?

Kapott hideget-meleget (Utolér; fotó: Szabó Adrienn)

–Voltál-e valaha írói válságban?

– Voltam, még a pályám kezdetén. Úgy éreztem, hogy nekem igazából nincs mondanivalóm, maximum a filmélményeimből próbálom meg összeollózni a filmötleteket. Az Utolér fogadtatása olyan szempontból volt válság, hogy abszolút kétségbe vontam a tehetségemet. Úgy vágtam bele, hogy na majd most megmutatom, hogy ilyen minőségi forgatókönyveket is lehet írni Magyarországon, ehhez képest a pusztító kritikák többsége dramaturgiai hibákból indult ki. Ezek könyv szinten apró, könnyen javítható bakik, amik a vásznon felnagyítódnak. De igyekszem tanulni belőle – például mindig azt tanítottuk, hogy minimálisra kell redukálni az expozíciót egy forgatókönyvben, ehhez képest az Utolér rádöbbentett, hogy néha jobban a néző szájába kell rágni a történet megértéséhez szükséges infókat. Ilyen dolgokra legközelebb jobban oda fogok figyelni.

– Mióta mersz magadra forgatókönyvíróként tekinteni?

– A Konyec óta. Az volt az első külsős felkérés, addig csak Zsomborral dolgoztam, kvázi baráti alapon. Megélhetési szempontból pedig talán mostantól tekinthetem magam profi forgatókönyvírónak, most tudok először rendszeres havi bevételt termelni az írásból.

– Az ötleteidből hogyan lesz forgatókönyv?

– Tervezős, fejlesztős író vagyok. ’98-ban, mikor kezdtem, még gyomorból írtam, tollal, füzetbe. Ebből megmaradt az, hogy A4-es füzetlapokra szeretek irkálni. Egy ilyen mind-map szerű valamit kell elképzelni – na jó, ez szépítés, hisz ezek valójában kiolvashatatlan, skizoid firkálmányok. Ha eszembe jut egy filmötlet, és érzem, hogy honnan hova, milyen nagyobb lépcsőkön át juthat el, akkor azt leírom. Ami eszembe jut a karakterrel, a témával, a világgal kapcsolatban, azt címszavakban, szabad ötletfolyamként leírom erre a papírra. Szinopszist nem írok, az nekem íróként nem segít. A treatment fázist is feleslegesnek tartom. Outline-t viszont írok, ez egy 15-20 oldalas dokumentum, ahol 4-5 sorban minden jelenetet felvázolok. Az Utolér-nél a bonyolult szerkezet, az időben eltolt, párhuzamos szálak miatt kártyákat is használtam, de csak a sokadik változatnál vettem elő őket.

– Könnyen jön az első változat?

– Gyorsan írok. Napi 10-15 oldalt meg tudok írni, és ha mindennap van időm írni, akkor az első változat egy-két hét alatt elkészül. Ilyenkor még nem görcsölök rá arra, hogy a lehető legjobb, legfrappánsabb ötleteket írjam le. A mai napig rettegek attól, hogy elakadok, szóval inkább írjak le rosszat, de legalább megmaradjon a lendület. Másnap munka előtt mindig újraolvasom az előző napi adagot, kicsit javítgatom. Változó, hogy naponta mennyit írok, de amit elkezdek, azt végig is csinálom. Olyan projektnek meg nem állok neki, ahol menet közben elveszthetem a lendületet. Nálam inkább az a baj, sokszor olyan kritikák értek, hogy túlcsavarom a történeteket. Ez generációs dolog: tíz évvel ezelőtt annyira dühös, ifjú forgatókönyvíró voltam, hogy - válaszul az akkori magyar forgatókönyvek színvonalára – túlpörgettem, telezsúfoltam fordulatokkal a sztorikat. De ma már nem hiszek például a történet végi nagy csavarokban: érdekes, jól működik, de valójában mesterkélt és felületes élmény. A történetmesélőnek érzelmi élményt kell adnia, míg a twist intellektuális élményt ad; ellene dolgozik az érzelmeknek. Ma már erre odafigyelek, tudatosan visszafogom magam; életszerűbb történeteket írok a „kevesebb több” jegyében.

–Mindennap írsz? Van munkarended?

– Nincs fix munkarendem, ilyen szempontból lusta vagyok, de amikor rá vagyok kényszerítve a határidőkre – mint például a Jóban-rosszban-nál, akkor nagyon szépen beosztom az időmet. Amikor a saját magam ura vagyok, akkor engedékenyebb vagyok. Sajnos nem írok mindennap, de célom, hogy mindig írjak 4-5 órát. Éjjeli típusú író vagyok, de az utóbbi időben elkezdtem nappal írni. Ilyenkor egy óra ráhangolódás után kábé délben kezdek el dolgozni, és estig tolom. Olyan is van, hogy délután 4-kor kezdem el, és hajnalig csinálom. Mindig az adott melótól függ. De ha éppen nem is csépelem a klaviatúrát, akkor is mindig szakítok rá napi két órát, hogy a szívügyeimen gondolkozzak.

– A közvetlen környezeted hogyan viseli a munkarendedet?

– Nincs családom, de a párkapcsolatomat nem könnyíti meg az írás. Nem a kávéházi írótípus vagyok; csak kussban, egyedül tudok írni. Az is tud zavarni, ha valaki ott van a lakásban. Egyelőre nincs akkora családi házam, hogy akár a párom elől is el tudjam szeparálni magam, hogy ne zavarjuk egymás köreit. Ez nekem is fejvakarás. Kell egy nagy dolgozószoba, amit be tudsz zárni, és el kell fogadtatni a veled élőkkel, hogy ezek az időpontok szentek és sérthetetlenek.

– Vannak példaképeid?

– Inkább filmek vannak, amiket szeretek. Tíz évvel ezelőtt példaképnek tartottam a Coen fivéreket, Andrew Kevin Walkert vagy Ehren Krugert, de ma már nem mondanám, hogy olyan szeretnék lenni, mint ők. A célom, hogy egyszer majd az életben legalább picit megközelítsem a tökéletes forgatókönyvet. Mit tudom én, ha a Kánikulai délutánt vagy az Engedj be-t én írtam volna, akkor az tök jó lenne, de manapság már nem is annyira a forgatókönyv, mint inkább a film egésze lelkesít fel. A tévésorozatokat – mint például legutóbb a Trónok harca - viszont sokszor kifejezetten az írás minőségéért nézem.

– Ki a hipotetikus néződ?

– A hipotetikus nézőm ott van a tükörben: én vagyok. Nem magamnak írok, mert nem így van, de olyan filmeket szeretek írni, amiket én marhára szívesen megnéznék. Azt gondolom, hogy van egy jó ízlésem, és nem is annyira rétegízlés. Hitelesen meg csak olyan filmet tudsz jól megírni, amit te is szívesen megnéznél. Én mindig azt a filmet próbálom megírni, ami gyerekkoromban nekem a nagy mozit jelentette: igazi, összetett filmélményt.

– Kacérkodsz-e a rendezéssel?

– Rendeztem kisfilmet, videoklipet, és jó élmény volt, mégsem érzem a sürgető késztetést, hogy rendezzek. Sokat számít a személyiség. Érdekes ugyanakkor, hogy bár nem vagyok az a csapatösszefogó, kontrolláló, pszichológus alkat, amikor rendeztem, azt éreztem, hogy átalakulok azzá az emberré, aki egyszerre húsz másikat képes mozgatni, és egyedüliként látja át a teljes alkotási folyamatot. Íróként sokat járok forgatásra, érdekel, élvezem, kell a forgatás közösségi élménye, igénylem a csapatmunkát. Nekem ez az aratás a munkafolyamat végén. Szerintem az íróknak többet kéne forgatásra járniuk. Mert egy dolog, hogy az ember elképzel valamit az íróasztal mögött, de más dolog, hogy az egy valós helyszínen a valós lehetőségekkel hogyan megcsinálható. Én ezeket a kompromisszumokat könnyen el tudom fogadni, mert bizonyos szempontból előbb voltam stábtag, mint forgatókönyvíró.

Köbli Norbert

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.