Legnépszerűbb
Portré
2011-10-06 14:30:00

Jean-Pierre Jeunet

A szürrealizmus hétköznapi szentjei

Jean-Pierre Jeunet hősei boldogok – no, nem a szó egyházi értelmében. Karakterük azonban tele evangéliumi vonásokkal.

Jean-Piere Jeunet az apró titkok mestere. Titkoké, amelyeket csak azok ismerhetnek, akik képesek bizonyos gyermeki együgyűséggel szemlélni a világot. Azzal a gyermeki tekintettel, amelyért maga Jézus is hálát ad: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt.” (Lk 10,21) Akik számára a rideg valóságot át- meg átszövik a mesei elemek, akiknek teljesen természetes az, hogy valaki csigákat és békákat nevel a lakásában, hogy egy golyóval a fejben is lehet és érdemes (és értelmes) élni, hogy a fényképező-automatán keresztül halottak akarnak üzenni az élőknek, vagy hogy egy piros kesztyű életet menthet. Jeunet világában a horrorisztikusnak tűnő események groteszk fricskát kaphatnak, az élet nagy dolgai, a szerelem, a háború, de még a halál is kesernyés bájjal itatótik át.

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa

Jeunet szereplői boldogok. Mindegy, hol élnek – egy apokaliptikus világban, ahol ember embernek lesz hentese, egy álomszerűen álmatlan utópiában, a tegnapi vagy a mai Párizsban, esetleg egy másik bolygón – megtalálják azokat a titkokat, amelyek egyensúlyban tartják egyébként ki- vagy félrebillent életüket. Ők azok a lelki szegények, akiké a mennyek országa. Akik számára a világ akkor is kerek, ha éppen a feje tetejére áll. S ha valamiért billen a mennyei egyensúly, akkor képesek arra, hogy visszabillentsék.


Boldogok a lelki szegények (Amelie csodálatos élete)

A világrend helyreállítása, a földi mennyország megvalósítása Jeunet legismertebb filmjében, Amélie csodálatos életében (2001) konkrétan is tematizálódik, hiszen a kis felszolgálólány (Audrey Tautou) abban látja élete célját és értelmét, hogy megkeresse azokat a nüansznyinak tűnő dolgokat, amelyek embertársai életét boldoggá teszik, s ezzel visszavezesse őket saját édenükhöz. Ehhez néha elég egy régi kincsesdoboz, egy elveszettnek hitt levél, vagy éppen egy szerelmesnek vélt tekintetváltás. Amélie nem játssza Isten szerepét, csak besegít neki egy kicsit. Világában így hamar helyreáll az egyensúly: a jók elnyerik méltó jutalmukat, a bűnösök büntetésüket.

Amélie, mint jótét lélek, leginkább pozitív eszközökkel dolgozik, egyetlen kivétel a gonosz zöldséges megbüntetése. A Micmacs (2009) főszereplője, Basil (Dany Boon) viszont kelekótya barátaival egy egész bosszúhadjáratot indít el, hogy valamiképpen visszabillentsék a világot, ami akkor fordult ki a sarkaiból, amikor Basilt egy eltévedt pisztolygolyó fejen találta. Néha persze maga a sors is megbüntetheti a rosszakat, mint ahogy Az Elveszett gyerekek városának (1995) ármányos tudósát (Daniel Emilfork) a genetika gonosz tündére törpe asszonnyal, klónozott gyerekekkel és álmatlansággal veri meg. A világ naiv rendjének visszaállításában persze elsöprő szerepe van Jeunet sajátosan groteszk látásmódjának és humorának, amelybe nemegyszer beleszövődnek a nagy nevettetők (Chaplin, Keaton) jól ismert sémái is.

Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent 

Jenuet figuráinak másik fő jellemzője az ártatlanság. Az a fajta édeni bűntelenség, amikor az ember még színről színre látta Istent, együtt járt és naponta beszélgetett vele. Az eredendő bűn elválasztott minket Istentől, Jeunet szereplőinél azonban az az érzésünk, hogy akkor is tiszták maradnak, ha konkrét bűnt követnek el. Isten arcmását láthatjuk meg ezekben a karakterekben, s Istennek Jeunet tükrében Harlekin-arca van. Aki furcsa, groteszk, nemegyszer torz, mégis magunkra ismerhetünk benne.

Jean-Piere Jeunet már első két nagyjátékfilmjében is egész garmadáját sorakoztatta fel a furcsa figuráknak. A Marc Caróval közösen írt és forgatott Delicatessenben (1991) és az Elveszett gyerekek városában a meseszerű történetszövés során mindkét esetben megjelenik az együgyű bohóc figurája, aki jó szándékúan keveredik bele a kalamajkába. Jeunet tisztaszívű bohócfigurái gyakran maguk is áldozatok, egy álom nélküli, agresszív világ áldozatai. A Delicatessen főszereplője kimondva is bohóc (Jeunet egyik kedvenc színésze, Dominique Pinon alakítja), aki egy kannibalizmustól terhelt, lepusztult világban tudatán kívül maga jelentkezik az áldozat szerepére, míg az Elveszett gyerekek városának Valakije (Ron Perlman) a vándormutatványosok és erőművészek attribútumait viseli magán. Ez a harlekini karakter Amélie-ben és Basilban is visszaköszön.

Furcsa figurák garmadája (Elveszett gyerekek városa)

Jeunet leginkább a Hosszú jegyességben (2004) „domesztikálja” szereplőit: Mathilde (Audrey Tautou) várakozása és nyomozása szinte monomániás, ám mégis érthető. Az együgyű Harlekin figurát itt a háború iszonyától bekattant, tudatvesztett szerelme, Manech (Gaspard Ulliel) hozza, aki új és remélhetőleg visszatérő arc lesz Jeunet színészpalettáján.

A krisztusi párhuzam is leginkább Manech figurájában bukkan fel. Manech teljes tudat- és személyiségvesztéssel válaszol a háború iszonyatára, de tudatának utolsó szikrájával is őrzi, fába vési a szerelem jelképét. Stigmája: átlőtt tenyere. Mégis, ez a fájdalom marad meg számára egyedül, amikor már minden elpusztul körülötte. Mert a piros kesztyű alatt még akkor is tenyerében érzi a szeretet szívdobbanásait.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek 

Jeunet filmjeiben nemcsak a szereplők gondolkodása, hanem a világ kereke is másként forog, mint ahogyan megszoktuk. A világ igazságtalanságát a szereplők saját törvényeik beiktatásával, ha kell, az adott világ törvényeinek és szokásainak felrúgásával, ha kell, életük kockáztatásával is vállalják. Rendíthetetlenül keresik az igazságot, s nem engedik, hogy embertársaik vagy ők maguk jogaikban sérüljenek.

Jeunet hősei ugyan retardáltak egy kicsit, mint például Valaki, aki az imbecillis fogyatékosság jeleit hordozza magán, mégis minden erejével azon van, hogy megmentse a gyermekeket az álomtolvaj professzor karmai közül. Ilyen hős a Delicatessenben a hentes vaksi lánya is, aki az illegalitásba vonult vegetáriánus forradalmárokat is megkeresi, hogy megmentse szerelmét a húsdarálótól. Basil pedig valódi forradalmár, aki golyóval a fejében is igazságot szolgáltat mindazok nevében, akiknek az életét a fegyverek tették tönkre.

A Hosszú jegyességben a megszokott törvényeket és rendet alapvetően nem a szereplők, hanem a háborús helyzet rúgja fel, amely a boldog békeidők posványos nyugalma után egzisztenciális megrendülést hoz sokaknak. Az öldöklő angyal szerepében Marion Cotillard-t láthatjuk, aki nem riad vissza egy korzikai vérbosszú szisztematikus végrehajtásától sem. Ezzel áldozattá válik maga is, és csak az utolsó pillanatban döbben bele, hogy áldozata hiábavaló. A másik női főszereplő, a sánta Mathilde is felrúgja a megszokásokat, a világ törvényeit: esztelennek tűnő nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot, és megtalálja halottnak hitt kedvesét. És amikor végre, sok év után megleli őt, nincs csókjelenet, nincs nagy egymásra találás. Csak ül, és nézi a rég ismerős, mégis ismeretlen Harlekin-arcot. És Mathilde egyszerűen csak boldog, mint Jean-Pierre Jeunet sok más szereplője.

Miklya Luzsányi Mónika

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.