Legnépszerűbb
Kritika
2011-11-10 10:00:00

Generációk között rekedt romcom

Woody Allen: Éjfélkor Párizsban (kritika)

Az Éjfélkor Párizsbant nagy elragadtatással fogadta a nemzetközi szaksajtó, sokan a régi Woody Allent üdvözölték az utóbbi években forgatott filmjeinél valóban frissebb, lendületesebb moziban.

Woody Allen megöregedett és szemmel láthatóan túl van munkássága aranykorán, ami persze nem baj, de ettől függetlenül tagadhatatlan. Jobb-rosszabb filmeket forgatott az utóbbi időben, közepes fogadtatással. Utolsó nagy dobása a Vicky Christina Barcelona volt, bár a film sikerét részben a vásznon szerelemre lobbanó Cruz-Bardem-párosnak, a csinos nőkoszorúnak és Barcelona önmagában is elragadó szépségének köszönhette, mivel maga a történet nem volt felejthetetlen, de különösebben maradandó sem. A Férfit látok álmaidban is inkább tűrhetően, mintsem kiemelkedően sikerült, a mozi csak egy halszálnyival lett jobb, mint egy átlagos amerikai szerelmesfilm. Az Éjfélkor Párizsban című, legújabb alkotását viszont nagy elragadtatással fogadta a sajtó, sokan a régi Woody Allent üdvözölték az utóbbi években készült filmjeinél valóban frissebb, lendületesebb moziban.

A képeslapszerű montázzsal nyitó darab egy fiatal amerikai jegyespár történetét meséli el, akik Párizsban töltenek egy kis időt. A rendező választása két, főleg romantikus komédiákban brillírozó, bár ennél többre hivatott színészre, Owen Wilsonra és Rachel McAdams-re esett. Mintha Allen maga sem szeretne kibújni a műfaj korlátai közül, vagy mintha a romkomok törzsközönsége felé nyitna egy kicsit. Az Éjfélkor Párizsban nem is sikerült olyan briliánsra, intelligensre és szarkasztikusra, mint a rendező klasszikusai, viszont könnyebben befogadható alkotás.

Mindenki máshova vágyakozik

Gil, az alkotói válságban szenvedő forgatókönyvíró első regényén dolgozik. Nem elégedett a kéziratával, de ahogy a cselekmény előrehalad, kiderül, hogy egész életével sem. Regényének főhőséhez hasonlóan, aki egy nosztalgiaboltban dolgozik eladóként, ő is máshova vágyik: szenvedélyesen beleszeret Párizsba, és a város feltételezett aranykorába, a bohém '20-as évekbe. Menyasszonya, a gazdag és felszínes Inez nem érti a vágyakozását, és határozottan elutasítja azt az ötletet, hogy esküvőjük után költözzenek Franciaországba, mert Gil úgy érzi, Párizsban, egy romantikus kis manzárdszobában biztos be tudná fejezni a nagy művet.

Amíg Inez karosszékeket nézeget, múzeumokba jár és laza flörtbe bonyolódik egy közös ismerősükkel, Gil felfedezi, hogy egy utcasarkon minden éjjel megáll egy régi autómobil, ami az általa vágyott bohém világba viszi utasait. Találkozik a példaképeivel, a művészkolónia prominens tagjaival, írókkal, festőkkel és szeretőikkel, és éjszakáról éjszakára vonzóbbnak találja a Marion Cotillard által alakított Adriana nevű lányt, aki Monet, majd Picasso, végül pedig Hemingway múzsája lesz. A '20-as évek forgataga lenyűgöző, sziporkázó és érdekes, köszönhetően a jól megírt dialógusoknak, és a jutalomszerepekben lubickoló színészeknek.

Adrien Brody Dalíjának köszönhetjük a film egyik legmulatságosabb jelenetét, de érdemes odafigyelni Kathy Bates alakítására Gertrude Stein-ként, vagy az olyan fel-felbukkanó mellékszereplőkre, mint Sophia Rolland (Josephine Baker), vagy Alison Pill (Zelda Fitzgerald).
Gil végül megbizonyosodik abban, hogy a regényvázlata nem rossz: maga Hemingway és Gertrude Stein dicsérik, és el tud szakadni az aranykortól is, amikor rájön, hogy Adriana a századfordulóba vágyik vissza, a századforduló művészei pedig a reneszánszba és így tovább.

Mindenki elégedetlen, pedig abban a korban kellene teljes életet élnie, amelyben született. Miután Gil rádöbben és kimondja ezt a kissé közhelyes igazságot, visszatér a saját idejébe és szakít a menyasszonyával, hogy teljes életet élhessen. Itt válik a könnyed (egy korábbi Allen-opust, a Kairó bíbor rózsáját idéző) kedves kis film még súlytalanabbá, mint eddig. Gilről nem tudunk semmit, azon kívül, hogy szeret esőben sétálni, míg Inez nem, és hogy kedvesen és ámuldozva bámulja a megelevenedett múltat. Karaktere éppen olyan sablonos, mint a lányé, a különbség mindössze annyi kettőjük között, hogy Gil bírja a rendező szimpátiáját: hiszen valljuk be, amennyit a film másfél órájából megtudunk, édeskevés ahhoz, hogy a faképnél hagyott házasságot átgondolt és bölcs döntésnek fogadjuk el.

A főhős késztetést érez arra, hogy egy hirtelen felindulás miatt mindent eldobjon magától, ami eddig fontos volt neki, beleértve a nőt is, akit elméletileg szeretett. Mindezt azzal a kissé homályosan megfogalmazott céllal, hogy Párizsban éljen egy távolról nézve lehetetlenül romantikus és ábrándos, pontosan körül sem írt életet és hogy befejezzen egy alkotást, amiről csak sejtései vannak, hogy tényleg jó lesz – hát, lelke rajta. A rendezőnek az a szándéka, hogy megértsük Gil tépelődéseit, hogy közelebb kerüljünk hozzá ( és hogy esetleg a rendező is közelebb kerüljön egy fiatalabb, talán szabadabb, de mindenképpen másféle szabályok szerint élő generációhoz), elbukik. Ettől függetlenül a film kellemes, ügyesen összerakott és kedves, de kimért és felszínes marad, akár a szereplői.

Miklya Anna

Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris) – spanyol-amerikai romantikus vígjáték, 2011. Rendezte: Woody Allen. Forgatókönyv: Woody Allen. Kép: Darius Khondji. Szereplők: Rachel McAdams (Inez), Owen Wilson (Gil), Marion Cotillard (Adriana), Michael Sheen (Paul), Mimi Kennedy (Helen), Kurt Fuller (John), Adrien Brody (Salvador Dalí), Tom Hiddleston (F. Scott Fitzgerald), Sonia Rolland (Joséphine Baker), Corey Stoll (Ernest Hemingway), Kathy Bates (Gertrude Stein), Carla Bruni. Színes, 94 perc.
Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.