Legnépszerűbb
Kritika
2012-01-10 21:05:00

Szentháromság Disney módra

Pinokkió, a fából faragott fiú

A Pinokkió alapvető értékekre nevel, bibliai párhuzamokkal.

Az első egész estés rajzfilm, a Hófehérke bemutatása után Disney úgy gondolta, hogy a Pinokkió legalább olyan sikeres lesz, mint a királykisasszony és a törpék meséje. Számítása azonban nem jött be, valószínűleg azért, mert az 1940-es bemutató idején már az amerikai mozilátogatók hangulatára is rányomta bélyegét a II. világháború árnya.

Az önálló Itália meséje

Disney elgondolásában talán ott lehetett a hiba, hogy míg addigi filmjei az önfeledt szórakozásról szóltak, addig a Pinokkió eredeténél fogva didaktikus mű. Carlo Collodi allegorikus meséjét népnevelő hatásúnak szánta. A Pinokkió az 1880-as évek elején született, abban az időszakban, amikor az olasz nép az önálló nemzetté válás eufóriájában égett. Az osztrák és spanyol fennhatóságot lerázva, a közép-itáliai apró városállamokat egyesítve Garibaldi 1861-ben adta át a hatalmat II. Viktor Emánuelnek, s ekkor kiáltották ki az önálló és egységes Olasz Királyságot is.

Az olasz nemzettudat a fellegekben járt, a közerkölcs azonban közel sem szárnyalt ilyen magasságokban. A Habsburg- és spanyol uralom idején ugyanis sokan a nemzeti ellenállás eszközeként fogták fel az adócsalást, a német és a spanyol kultúra minden hatását elutasították, így a közoktatást is. Közép-Itáliában ahány város, annyiféle rend és törvény uralkodott, s ez jó táptalajt biztosított a csempészetnek és egyéb kétes ügyleteknek. Az önálló Olaszország megteremtésével azonban fordult a kocka: Itáliának becsületes, tanult polgárokra volt szüksége ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjon állni a saját lábán.

Ezt a fajta polgári értékrendet közvetíti Collodi: a kis fabábu csak akkor lehet valódi gyerek, ha ellene tud mondani mindazoknak a kísértéseknek, amelyek az olasz polgárokat is érintették. Ha képes szót fogadni, ha törvénytisztelő, ha nem áll be a csalók és naplopók közé, és nem várja azt, hogy szájába repüljön a sült galamb, vagy kinőjön a földből az aranyat termő fa. Meg kell tanulnia dolgozni, megismerni a pénz értékét, és meg kell értenie, hogy a napi betevő falatot fáradságos munkával kell előteremteni. Ki kell alakuljon a felelősségtudata, hogy megértse: csak akkor boldogul az életben, ha iskolába jár, ha a társadalom hasznos tagja lesz. Meg kell tapasztalnia, hogy nem lehet a csalók és naplopók útján sokáig büntetlenül haladni, mert a bűnökért büntetés jár.

Eredeténél fogva didaktikus

A mű első verziójában nem is volt happy end: Pinokkiót kivégzik bűnei miatt. Collodi eredetileg nem is mesének, hanem allegóriának szánta művét, és nem gyerekeknek írta, hanem a felnőttek okulására. A kiadói biztatásra került bele a könyvbe a Kék Tündér problémamegoldó szerepe, és vett a mese jó fordulatot, ugyanis így gyerekkönyvként is eladható volt. Az Alice Csodaországban és Tom Sawyer éppen azokban az évtizedekben lett világszenzáció, a Pinokkió gyermekeknek szóló átírásával az olaszok is beállhattak a sorba.

Pinokkió és a Biblia

A Pinokkiónak számtalan feldolgozása született, de legnagyobb hatású – a kezdeti nehézségek ellenére – éppen a Disney-film, amelyben az alapvető polgári értékek mellett a bibliai párhuzamok is szerepet kapnak. A filmben és az eredeti történetben nem nehéz a jóságos Geppettóban, a város kedves asztalosmesterében, aki mindenkinek csak jót tesz, és segít, a teremtő-gondviselő Atya Isten képét meglátnunk. Geppetto maga teremti Pinokkiót, és apjaként szereti. Ám életet nem tud belé önteni. Esti imájában azt kéri az égen felragyogó különös csillagtól, hogy teljesítse a kérését: legyen Pinokkióból valódi gyerek.

Az üstökös földre száll, és megjelenik a Kék Tündér. Mert a Fiú „megtestesüléséhez” egy asszonyi attribútumra is szükség van. A Kék Tündér nevében és megjelenésében is Máriát idézi, hiszen a kék szín pápai rendelkezésre a 16. századtól Mária palástjának színe volt a keresztény ikonográfiában. A Fiút ugyan megteremtette az Atya, a Kék Tündér életet lehelt belé, de lelke valójában ekkor még nincs. A Lélek, lelkiismeret szerepét a tücsök tölti be, aki minden alkalommal figyelmezteti Pinokkiót, hogy mi a helyes, a „keskeny útra” kívánja terelni, ami nehezebb ugyan, mint a széles, de eredményesebb.

A Disney-filmben a tücsök karaktere, ha lehet, még erőteljesebb, mint Collodi meseregényében. Pinokkió történetét Jiminy tücsök narrációjában ismerjük meg, a filmet keretező, Oscar-díjjal jutalmazott dalt is ő énekli. A tücsök, a Lélekhez hasonlóan, csak figyelmezteti Pinokkiót a helyes útra, de meghagyja szabad akaratát. Sehol nem avatkozik be a történetbe addig, amíg a kis fabáb fel nem ismeri hibáját, és ő maga nem akar változtatni elrontott életén. Mert Pinokkiónak hosszú utat kell bejárni ahhoz, hogy igazán értékelni tudja atyja szeretetét. Mire idáig eljut, az öreg Geppettót, csakúgy, mint Jónást, rég elnyelte a cethal. Pinokkió azonban ekkor már jobban szereti apját önmagánál is, és még a halált is vállalja, csakhogy megmentse a tengeri szörny gyomrából. Íme, „Jónás próféta jele” (vö. Máté 12,39–40). Pinokkió áldozata eredményes, hiszen a Kék Tündér varázspálcájának érintésétől a kis fabábu feltámad és új életet nyer: valódi gyerek lesz, igazi emberfia. Pont olyan, mint amilyet Geppettó imájában kért: szófogadó, becsületes, aki számára a legfontosabb, hogy teljesítse atyja akaratát.


Miklya Luzsányi Mónika

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.