Legnépszerűbb
Kritika
2011-10-11 13:00:00

Érző szívű gyilkos

Joe Wright: Hanna – Gyilkos természet (kritika)

A Hanna a „a szív elrejtett emberéről” (1Péter 3,3–4) szól, konkrétan a női lélek mélyén lakó erőkről.

„Elhibáztam a szívedet” – ha egy akcióthrillernek aposztrofált filmnek ez a kezdő és záró mondata, akkor vért várunk, gyilkos üldözéseket, halálpontosan eldördülő fegyvereket. Ha tudjuk, hogy ezt a filmet olyan valaki rendezte, aki kosztümös romantikus drámák és minisorozatok által lett híressé, akkor könnycsatornákat megindító nagy jelentekre számítunk. Ám ha láttuk is Joe Wright korábbi művei közül a Vágy és vezeklést, a Büszkeség és balítéletet vagy a II. Károlyról szóló sorozatokat, akkor már sejthetjük, hogy a Hanna is jó eséllyel túllép a műfaji korlátokon.

Szakrális áldozat

A film keretmondatához egy-egy pisztolylövés tartozik. Az első egy szarvas szívét találja el. Egy elhibázott nyílvesszőlövés után fejezi be az állat haláltusáját a kamaszlány Hanna (Saoirse Ronan) egy jól irányzott pisztolygolyóval. Az állat megsebesítése, követése a hómezőn, megölése, majd a váratlan közelharc és próbatétel apjával/mesterével egy klasszikus beavatási szertartás elemeit idézik. Wright már itt, a film nyitó képsoraiban egyértelművé teszi a párhuzamot – ahogy a halott állat és a halálos küzdelemtől kimerült lány egymás mellett fekszik a hómezőn –, hogy a szarvas Hanna számára szakrális áldozat, a felnőtté válás véres áldozata, miközben ő maga is ennek a folyamatnak válik áldozatául, rövidesen kiszemelt vadként lép a célkereszt elé.

A „jó vadember” és a „pusztító utálatosság”

Az erdő vad gyermeke, Hanna, a „jó vadember” tipikus alakját jeleníti meg. Számára a gyilkolás nem bűn, hanem az önfenntartás és önvédelem része. Ölnie tudni kell, ösztöneit, képességeit különböző próbák során úgy fejlesztette, alakította a mestere/apja, hogy maximálisan kibontakozhasson génjeiben kódolt ügyessége, kitartása, gyorsasága, hihetetlen fizikai ereje, memóriája és döntőképessége.

Kiszemelt vadként lép a célkereszt elé (Saoirse Ronan)

Hanna gyilkolásra lett teremtve, s ezt olyan természetes egyszerűséggel teszi, mint a vadállatok. Mint például az erdőben élő barátai, a házi kedvencként tartott farkasok, akik csak játszanak Hannával, nyalogatják a kezét, de nem villantják ki rá a foguk fehérjét.
Megteszi ezt viszont az ellenfél, a boszorkány képében megjelenő „pusztító utálatosság”, „aki embergyilkos volt kezdetektől fogva”, és persze „hitető”, „kígyó”, ahogy attribútuma meg is jelenik Hanna körül tekeregve a sivatagban. Hogy a világ az ő hatalma alá van rendelve egy „meg nem nevezett” amerikai kémszervezet (CIA) által, arra a filmben több képi jel is utal.

Számukra egy ember likvidálása egynapos és mindennapi munka, a szervezet elől elbújni, elmenekülni nem lehet, éljen a kiszemelt áldozat a sarkkörön túl, Afrikában vagy az Európai Unió szívében, megtalálja a világtérképet pásztázó kereső. Nem jelent menedéket az erdő, a még tradicionálisan működő faluközösség, a család, a vallás vagy a mesék világa sem. A vörös(hajú) boszorkány mindenhol Hanna nyomában lohol, hiába próbál elrejtőzni egy marokkói faluban, egy angol család mikrobuszában, hiába várja őt nagyanyja, apja vagy a berlini vidámpark mézeskalácsházában az a furcsa kis figura, akit egyszerűen csak Grimmnek neveznek. Hanna halált hoz mindenkire, mert halálra teremtették, ez a természetéhez tartozik.

Harc a teremtő ellen

De ki teremtette Hannát ilyennek? Az, akivel harcol, aki ellen mestere/apja felkészítette a küzdelemre: a boszorkány Marissa Wiegler (Cate Blanchett), akinek világraszóló hatalmához tökéletes katonára volt szüksége, hát megpróbálta kifejleszteni: egy lengyelországi kutatóbázison méhen belüli génmutációval próbáltak ilyen gyilkológép egyedeket létrehozni.

Hogy Wiegler miért is állította le a kísérletet és tüntette el a kutatási „eredményeket”, az akkor már két éves gyerekeket, direkt módon nem derül ki a filmből. Ám Hanna „feltámadása”, az eltűntnek vélt gyermek lázadása a teremtője ellen megmutatja a „túl jól” sikerült kísérlet okozta dilemmát: a boszorkány kezéből kicsúszik az irányítás, nem lehet ura saját teremtményeinek. Hanna édesanyja (Gudrun Ritter) és nevelőapja (Eric Bana) életáldozata árán megmenekülhet a kislány a boszorkány karmai közül. Az összecsapás pedig a felnőtté válás küszöbén átlépve elkerülhetetlen, és mindenki tudja, hogy életre-halálra szól.

Génmanipulált szív

„Elhibáztam a szívedet” – mondja Hanna a film elején és a végén, s ez a történet valóban „a szív elrejtett emberéről” (1Péter 3,3–4) szól. Konkrétan a női szív mélyén lakó erőkről, amelyek lehetnek természetesen őszinték és boszorkányosan agyafúrtak, mint a történet egymást halálig kereső két főszereplője: a Vágy és vezeklés óta lassan valóban felnőtté váló Saoirse Ronan és a mosolyával most visszafogottan gazdálkodó Cate Blanchett.

A film Hanna felnőtté válásával kezdődik, tétje pedig az, hogy érző szívű ember válik-e belőle, vagy megmarad gyilkológépnek. A lányban kétféle én küzd. Az egyik boszorkányosan determinált, Hanna „teremtő” anyja által meghatározott. Ő az, akinek a fejében a génmanipuláció ötlete megszületett, aki saját életéből is tudatosan kiirtotta a nőiesség jeleit. Ő egy racionális és sterilizált világban él, és képes szó szerint mindent feláldozni a hatalmáért. A másik lehetséges női karakter Hanna fizikai anyja, aki képes a legirracionálisabb (ugyanakkor emocionális) lépésekre, csakhogy gyermeke szülessen, s aki még utolsó leheletével is a gyermekét védi. „Sohasem lesz a tiéd” – mondja halála pillanatában a gyilkosának, Weiglernek.

Hanna felnőtté válása során fokozatosan bomlanak ki érzelmei, ahogyan találkozik az emberi kultúrával, meghallja a vágyott, addig csak információként ismert zenét, vagy ahogy barátokat szerez. S amikor döntenie kell, mert megtudja születésének titkát, válik tényleg emberré: a „hússzívet” választja „kőszív” helyett (Ezékiel 11,19). Először nevelőapja ellen fordul ugyan, hiszen félrevezette a lányt, pedig saját gyermekeként nevelte a vadonban. De mikor a gyilkos pisztolylövés rádöbbenti, mennyire szerette őt az apja, vagy barátja Grimm – mindketten életüket adják érte –, a lány egyetlen ellensége, Marissa Weigler ellen fordul. Életben maradásához sok ember halálára és áldozatára volt ugyan szükség, de felnőtté válásának útján, szembesülve saját érzelmeivel, már nem egy torzszülött, egy genetikai kísérlet elfuserált darabja áll hitetőjével szemben, hanem egy ember. Akinek a kezét érző szív vezeti. Mert az érzéseket Marissa Wiegler csak saját magából tudta kiirtani.

Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt

Hanna - Gyilkos természet (Hanna) – amerikai-angol-német akcióthriller, 2011. Rendezte: Joe Wright. Forgatókönyv: David Farr, Joe Penhall, Joe Wright (Seth Lochhead alapján). Kép: Alwin H. Kuchler. Zene: Tom Rowlands, Ed Simons. Vágó: Paul Tothill. Szereplők: Saoirse Ronan (Hanna), Cate Blanchett (Marissa Wiegler) ,Eric Bana (Erik Heller), Olivia Williams (Rachel), Michelle Dockery (Ál-Marissa), Tom Hollander (Isaacs), Jessica Barden (Sophie). Színes, 111 perc.
Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.