Legnépszerűbb
Kritika
2011-07-07 22:24:00

Mennyei hátszél

Hugh Hudson: Tűzszekerek (kritika)

Az 1924-es párizsi olimpiai játékokon három tűzszekér is a mennybe ért, de az üdvözülés teljességét csak egyiknek az utasa élhette át: akit tűzszekere legfőbb céljához, Istenhez röpített.

Megtörtént sporttörténeti eseményeket dolgoz fel – és mos össze – Hugh Hudson rendező 1981-ben elkészült filmje: a brit atlétaválogatott által az 1924-es párizsi olimpián szerzett aranyérmek történetét, a középpontban két rövidtávfutó, Harold Abrahams és Eric Liddell küzdelmével. A két főszereplő közötti kontrasztot tálcán kínálta Colin Welland forgatókönyvírónak a valóság: Abrahams gazdag zsidó pénzarisztokrata család már Angliában született sarja volt, Liddell skót presbiteriánus misszionárius szülők fiaként Kínában látta meg a napvilágot. Abrahams célja az volt, hogy elismertetve magát a brit elittel biztos karriert fusson be, Liddellé az, hogy maga is misszionáriusi munkát végezzen a Távol-Keleten. Ami viszont közös bennük: mindkettejüket kirobbanóan gyors lábakkal áldotta meg az ég.

Futnak is mindketten, önfeláldozóan, megszállottan. Abrahams azért, hogy sporteredményeivel is bizonyítsa egyenértékűségét, és megerősítse pozícióját az alig leplezetten előítéletes cambridge-i (azaz a brit) társadalomban; Liddell azért, mivel úgy gondolja, Isten bizonyára nem véletlenül adott neki gyors lábakat, hanem mert szándéka van vele, s egyébként is, futás közben úgy érzi, Istennek is kedve telik benne. Egy nagyon is földi és egy tökéletesen transzcendens motiváció hajtja a két fiú tűzszekerét.

Hogy milyen tűzszekér is ez? Az Illésé-e, amellyel „az Úr ... elviszi mind, / Kiket nagyon sujt és szeret” (Ady), vagy pedig a napisten Hélioszé, igazából érdektelen (egyébként is az ógörögben Illés és Héliosz csaknem ugyanúgy hangzik: Éliász–Héliosz), még az is meglehet, hogy a római császárok apoteózisának, istenné dicsőülésének hellénikus előképekre visszamenő kellékéről, az égbe vivő napszekérről van szó. De leginkább mindről egyszerre. A tűzszekér – ahogyan a 4. századi egyházatya, nisszai Szent Gergely értelmezte – a megtestesülés jelképe, amely lejön a földre a mennyből, hogy az égbe emelje emberi természetünket. Eszköz, mellyel a földi halandó eléri magasztos célját.

Vasárnap soha!

A Tűzszekerekben egy angol–skót atlétikai viadalon – akárcsak a valóságban – Abrahams, miután 100 síkon lemarad a skót sprinter mögött, felfogadja a kor elismert profi edzőjét, Sam Mussabinit, hogy segítsen tökéletesíteni technikáját. Az olimpián azonban elmarad a várt visszavágó, mivel a 100 méter előfutama vasárnapra esik, Liddell pedig megtagadja az indulást; nem hajlandó az Úr napján mással foglalkozni, mint Istennel és a pihenéssel, hiába puhítja-zsarolja őt a brit olimpiai bizottság. A végül nélküle megrendezett versenyen Abrahamsnek sikerül maga mögé utasítania a rivális amerikai vágtázókat és megszereznie az aranyérmet a brit válogatottnak. A sajtó által szalagcímekkel taglalt Liddell-afférra pedig az hoz megoldást, hogy atlétatársa, a gáton már győzedelmeskedett Lord Andrew Lindsay – mellesleg szintén cambridge-i diák – főúri gesztussal lemond jogáról, hogy 400 síkon is rajthoz álljon. A skót, aki addig csak rövidtávon indult, nemcsak a döntőbe jut be, de ott fergeteges időt futva, tetemes előnnyel ér be a célba.


„Mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek”

A film e három „tűzszekeresre” koncentrál: az Isten nevében és kedvéért vágtázó skótra, a győzelemben emancipációja, érvényesülése eszközét látó zsidó fiúra, és az angol főrendre, akit nem hajt különösebb cél, neki mindene megvan, ő csak szeret futni, neki az egész merő játék (akárcsak az olimpiai játékok nevében), élvezi, amikor átmossa a „menetszél”.

Mindhárman győznek. Mindüket mennybe röpíti tűzszekere. Egyként lehet győzni játékból, célratörésből és elhivatottságból – sugallja a film, abban azonban már különbséget mutat, hogy az eltérő motiváltságú versenyzők hogyan tudják feldolgozni „megdicsőülésük” tényét.

Lindsay könnyedén veszi a győzelmet, elvégre neki a küzdelem is játék volt, miért volna más a célba érés – minden megy tovább, mint addig. Abrahams a győzelemmel szinte kiürül, azzal szembesül ugyanis, hogy amiért oly vasakarattal dolgozott, megvan, de – mint az edzőjével töltött alkoholos „levezető” éjszakán ráérez – még válaszra várnak a „hogyan tovább” kérdőjelei. Lelket átjáró, felemelő boldogsággal egyedül Liddell tud örülni a győzelemnek: ő most is Úr kedvében járva futott, csak ezúttal az olimpián. Csinálta, amit a jövőben is cselekedni akar: tenni – Isten nagyobb dicsőségére. „Mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek” – ezt a Sámuel-idézetet csúsztatta a rajthoz készülő Liddell markába egy cédulán az amerikai válogatott egyik tagja. A skót fiú beteljesítette a próféciát, mindvégig a kezében őrizve az összegyűrt papírfecnit – Isten igéjét. Párizsban három tűzszekér is a mennybe ért, de az üdvözülés teljességét csak egyiknek az utasa élhette át: akit tűzszekere legfőbb céljához, Istenhez röpített.

Az igazak futása

Csak függelékként: a film minden szereplője élő személyről van mintázva, a forgatókönyvben legfeljebb kisebb összemosások történtek a teljesebb-sarkítottabb példabeszéd kedvéért. Liddell például természetesen nem az olimpiára utazva értesült arról, hogy előfutama vasárnapra esik, hanem hónapokkal korábban, s menten kijelentette: „Isten parancsa előbbrevaló, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.” A közvélemény megoszlott, egyesek szidalmazták „az áruló skótot”, mások magasztalták, amiért nem hagyja, hogy „bármi Isten és ő közé álljon”. Úgyhogy nem volt szükség Lord Lindsay gesztusára: a részvétel lehetőségét 400 síkon még odahaza az olimpiai bizottság ajánlotta fel a skótnak. Sőt, indulhatott 200 síkon is, de ott lemaradt az amerikaiak mögött, és – maga mögött hagyva a szintén rajthoz állt Abrahamset – „csak” bronzérmet szerzett. Lindsay gesztusára egyébként mód sem volt: az arisztokrata fiút a forgatókönyv utaztatta el az l924-es olimpiára, ő négy évvel később Amszterdamban nyert aranyat 400 gáton. És valójában úgy hívták, Lord David Burghley – csakhogy a filmben át kellett keresztelni, mert a főrang, játék ide, játék oda, nem adta nevét a forgatókönyvhöz.

Amúgy: Harold Abrahams ott volt már az 1920-as antwerpeni brit atlétaválogatottban is, de nem sikerült dobogóra lépnie. A párizsi játékok után egy évvel viszont visszavonult, mert távolugrás közben súlyos lábsérülést szenvedett. Cambridge-ben végzett jogászként, írt atlétikai témájú könyveket és sportcikkeket, közvetített viadalokról, a Brit Amatőr Atlétikai Szövetség elnöke, illetve a nemzetközi szövetség tagja volt. 1978-ben halt meg.

Eric Liddell Párizs után visszatért Észak-Kínába, ahol 1925-től misszionáriusi tevékenységet folytatott. 35 éves koráig részt vett a brit bajnokságokon, és az általa nevelt fiatalokat is egyszerre tanította Isten és a sport szeretetére. Amikor 1941-ben a brit kormány felszólította állampolgárait, hogy hagyják el a veszélyessé vált Kína területét, Liddell két lányát és várandós feleségét hajóra tette, ő maga azonban maradt. Akkor is kitartott, amikor a japánok elfoglalták missziós állomását: az ott berendezett tábor vezetésében segédkezett. Amikor Churchill elérte, hogy a japánok több foglyot elengedjenek, Liddell átadta a helyét egy várandós fogolytársának. 1945. február 21-én, öt hónappal a láger felszabadítása előtt halt meg. Futócipőjét az egyik mezítlábas táborlakó gyerekre hagyta: „örököse” negyven éven át volt misszionárius Japánban. A vejfangi táborban 1991-ben emlékművet szenteltek Liddellnek, talapzatán Ézsaiás próféta szavaival: (akik az Úrban bíznak, erejök megújul,) szárnyra kelnek, mint saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg…”

Schreiber György

Tűzszekerek (Chariots of Fire) -- angol filmdráma, 1981. Rendezte: Hugh Hudson. Forgatókönyv: Colin Welland. Kép: David Watkin. Vágó: Terry Rawlings. Jelmez: Milena Canonero. Látványterv: Roger Hall. Zene: Vangelis. Szereplők: Ben Cross (Harold Abrahams), Ian Charleson (Eric Liddell), Ian Holm (Sam Mussabini), John Gielgud (Edző), Nigel Havers (Lord Andrew Lindsay), Alice Krige (Sibyl Gordon), Cheryl Campbell (Jenny Liddell), Nicholas Farrell (Aubrey Montague), Daniel Gerroll (Henry Stallard), Nigel Davenport (Lord Birkenhead)- Producer: David Puttnam. Színes, 123 perc.

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.