Legnépszerűbb
Kritika
2011-12-08 17:30:00

Andrej Koncsalovszkij: Diótörő 3D

Émelyítő Csajkovszkij-adaptáció

A Diótörő-mozin nem segít a 3D sem. Se nem forró, se nem jéghideg, szimplán unalmas.

Minden évben megnézem az összes decemberi, édeskés premierfilmet, a vígjátékokat éppúgy, mint a családi, vagy animációs filmeket. Ez hasonlóan rossz szokás, mintha végigkóstolnám a szentesti vacsora összes süteményét- és hasonló gyomorrontást is okoz. Az idei választékból a 3D-s Diótörő volt a legrosszabb. Igen, még a Csizmás Kandúrnál is rosszabb volt, ráadásul nem viccesen vagy szánni valóan rossz, hanem olyan közepes és unalmas módon, amikor az ember csak arra tud gondolni, hogy ezalatt a közel két óra alatt elolvashatott volna egy fél regényt, vagy végigjátszhatott volna a gyerekekkel egy társasjátékot. És nem, ezen az érzésen a harmatgyenge 3D nem javít egy jottányit sem.

A Diótörő 3D a klasszikus Csajkovszkij-darab, vagyis a balett alapjául szolgáló E.T.A. Hoffmann-mese variációja, amely a 20-as évek Bécsébe helyezi a történetet. Az operaénekes anyukának karácsonyeste is fellépése van, a testvérpár, Mary és a rosszcsont Max felügyeletét pedig Albert bácsi vállalja el. A bácsi egy csodálatos babaházat ajándékoz a gyerekeknek, Mary-nek pedig egy diótörő-figurát. A kislány azonnal megszereti a fabábut, aki éjszaka életre kel, és kiderül, hogy nem más, mint egy átokkal sújtott herceg, akinek a birodalmát elfoglalta a boszorkány Patkánykirálynő és fia. Mary persze azonnal Diótörő segítségére siet, és megkezdődik az utazás egy varázslatos világba, amely valahol mégis teljesen azonos a miénkkel.

A film alapötlete tehát nem rossz, és a megvalósítás sem mondható kifejezetten annak. Nincs olyan eleme a történetnek, a díszletnek, vagy a zenének, amely kiemelkedően pocsék lenne és amelyre rámutathatnánk, hogy tessék, ez rontotta el a végeredményt. Külön kedves dolog számunkra, hogy a forgatás helyszínéül választott Budapest milyen szépen funkcionál Bécsként, egészen látványos és csillogó a felépített álomvilág, a szereplők szerethetők, motivációik érthetőek, az Egérkirályból Patkánnyá avanzsált főgonosz hátborzongató, az előrevetített náci Németország harmadik birodalmát megidéző város pedig kellően szürke, komor és elrettentő. Valahogy mégis, az egésznek semmi értelme. A mese kiszámítható és unalmas, semmit nem tesz hozzá a Diótörő jól ismert világához. Ez a film se nem forró, se nem jéghideg, végül pedig kifordul a szánkból. Láthatóan több ötlete is volt az alkotóknak, hogy mivel lehetne feldobni a klasszikust, de mivel egyik megoldást sem merték szabadon engedni, a végeredmény unalmas lett.

Budapest szép Bécsnek

Ilyen például a zene. Csajkovszkij dallamai felcsendülnek a képsorok alatt, sőt, készült nyolc új dal, amik néha kellemesen, meglepő módon bizarrá változtatják a történetet, de ezek valóban csak betétek maradnak, nem határozzák meg az egész film jellegét. A másik lehetőség a balett lett volna, azonban a táncot is csaknem teljesen kiradírozták a cselekményből, ami megmaradt, furcsa, idegen testként hat. A cselekményt meg lehetett volna változtatni, modernizálni kissé, egy kikacsintós, kissé keserű társadalmi szatírává transzformálni. Erre is volt némi szándék, ahogy a Patkánykirály birodalma, és néhány jól elkapott jelenet mutatják, de ez a szál sem következetes. Próbálkoztak azzal is, hogy a klasszikus történet nyomdokaiban haladva ugyan, mégis akciódússá, igazi huszonegyedik századi családi mozivá tegyék a filmet. Az izgalom azonban elvész, mivel minden annyira pontról pontra, gegről gegre, gesztusról gesztusra kiszámítható, hogy azzal valószínűleg a legkisebbeket sem lehet becsapni.

És itt érkeztünk el a Diótörő valódi problémájához. Miért néznénk meg egy filmet, amelyről úgy érezzük, hogy be akar csapni minket? Miért néznénk meg valamit, ami hiába „korrekt” és hiába „klasszikus alapokon nyugvó” és hiába nyújt „egészen tűrhető alakításokat”, mégis unalmas és őszintétlen egyszerre? Két oka lehet annak, hogy valaki szeretné megnézni a Diótörő 3D-t. Az egyik az, hogy szívesen ejtőzne a moziban egy karácsonyi témájú, 3D-s kedves családi film megtekintése közben. Nekik azt ajánlom, üljenek be a Karácsony Artúrra, ami vicces, kedves, édes, szerethető. Ha már látták egyszer, akkor is, menjenek el inkább még egyszer. Ha pedig A diótörőt szeretnék látni, akkor vegyenek jegyet az Operaház előadására, vagy a Tháliába, vagy a Nemzeti Táncszínházba, esetleg a Bábszínházba és nézzék meg a gyerekekkel együtt élőben. Feledhetetlen és megismételhetetlen lesz, valami olyan csoda, amit ez a film egész biztosan nem tud nyújtani. Én szóltam.

Miklya Anna

Diótörő (The Nutcracker in 3D) – angol-magyar fantasy, 2010. Rendezte: Andrej Koncsalovszkij. Forgatókönyv: Pjotr Iljics Csajkovszkij és E.T.A. Hoffmann alapján Andrej Koncsalovszkij, Chris Solimine. Zene: Csajkovszkij és Eduard Artemiev. Kép: Mike Southon. Vágó: Mathieu Bélanger, Andrew Glen. Szereplők: Elle Fanning (Mary), Nathan Lane (Albert bácsi), John Turturro (Patkánykirály), Frances de la Tour (Patkánykirálynő / Eva asszony), Richard E. Grant (Apa), Yuliya Vysotskaya (Anya / Hótündér), Shirley Henderson (Diótörő hangja), Aaron Michael Drozin (Max), Charlie Rowe (Herceg), Gados Béla (Patkánykatona), Keszég László (Patkánykatona), Nagypál Gábor (Patkánykatona). Színes, 110 perc.
Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.