Legnépszerűbb
Kritika
2011-07-07 22:22:00

Jób mozija

Anders Thomas Jensen: Ádám almái (kritika)

Bizonyságtétel az ember megváltoztathatóságáról, a szeretet erejéről és az Istenbe vetett megingathatatlan hit erejéről. Isten erejéről.

Az Úristen igen büszke volt szolgájára, a feddhetetlen Jóbra, ám a sátán azt mondta neki, Jób bizonyára nem „ingyen olyan istenfélő”, hanem mert az Úr elhalmozta kegyeivel, jószággal, családdal. Mintegy fogadást ajánlott Istennek, adja ki neki Jóbot, ő elveszi mindenét, csak az életét nem, s majd meglátják, nem fogja-e akkor inkább káromolni Istent. A sátán Jóbra zúdította mindazt a csapást a fekélyességtől a családvesztésig, amit csak el lehet képzelni, de Jób szenvedései csúcsán is imádta az Urat. „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!”

Az Ádám almáiban Ivan, a vidéki lelkész az istenfélő Jób. Hozzá, az ő parókiájára érkezik háromhavi közmunkára a neonáci Adam. Feladata az lenne, gondozza a kertben álló almafát, majd a terméséből süssön lepényt. Varjak, férgek, villám teszik tönkre a fát, s még a konyhai sütő is leég. A sátán mindent megtesz, hogy akadályozza a munkát – értelmezi a helyzetet a lelkész, s azzal próbál lelket önteni pártfogoltjába, hogy majd Isten segedelmével úrrá lesznek a nehézségeken.

Belső béke?

Nem Adam az egyetlen közmunkára ítélt: itt van már a kleptomán Gunnar, a félresiklott hajdani teniszígéret, aki bánatában hústoronnyá zabálta-alkoholizálta magát, valamint a benzinkutakat fosztogató pakisztáni bevándorló, Khalid. Nem sokat jobbított rajtuk Ivan lelki ráhatása: Gunnar változatlanul iszik és lopkod, Khalid pedig éjszakánként továbbra is kutakat rabol, hogy megbüntesse a hazáját kizsákmányoló multikat. De mindebből Ivan semmit sem lát – vagy inkább nem vesz tudomásul. Még a szexmániás Sarah-nak is azt tanácsolja, szülje meg nyugodtan gyermekét, holott a nő épp azért aggódik, hogy egykori alkoholizmusa miatt károsult a magzata. De Ivan saját példájára hivatkozik: lám az ő veszélyeztetettnek indult gyermekük is ép, egészséges, eleven és valóságos matematikazseni.

Adam – aki nem pusztán neonáci, aki családi kép helyett Hitler-portét rak a komódra, de bevallottan gonosz is – lassan rájön, hogy a lelkész öntörvényű világban él. Adam megfogalmazásában: hazudik. Ivan fia valójában tolószékre kárhoztatott testi-szellemi fogyatékos. Felesége öngyilkos lett. Őt és testvérét apjuk annak idején kegyetlenül verte, sőt meg is erőszakolta. A rá bízott közmunkásokat pedig a legkevésbé sem tudta megváltoztatni, szocializálni. Ravashi-szindróma, fél-Kennedy-betegség – tudja meg Adam a pap orvosától, miben is szenved Ivan. Maga teremtette világba menekült a csapások elől, amelyben nincs fájdalom, minden a helyén van, a rosszról nem vesz tudomást, s ha a gonosz átmenetileg megzavarja is az isteni rendet, az sem változtat Ivan eltökéltségén, hiszen a végén úgyis az Úr győzedelmeskedik.

Adam ettől kezdve nem lepényt akar sütni, hanem szembesíteni a papot a valósággal. Nem azért, hogy meggyógyuljon, hanem hogy összeroppanjon. Nem a sátán műve a téged sújtó rossz, hanem maga Isten adott ki téged a gonosznak – hangzik Adam „teológiája”, aki nyomatékul szinte napi rendszerességgel kezdi verni Ivant. Csak hogy bizonyítsa, mennyire nem törődik vele az Isten.

Szeretet-groteszk

Mi ez a film? Teológiai példabeszéd? Ha tetszik, igen. Elvégre maga a rendező, Anders Thomas Jensen nyilatkozott úgy alkotása kapcsán: „A tanmesék sokkal érdekesebbek, mint az igaz történetek.” És a parabolában minden a helyén van. Tökéletes a párhuzam Jóbbal, akinek megpróbáltatásaiban Jézus szenvedéseinek ószövetségi előképét látja a hittudomány, és Ivan keserű sorsában, stigmatizáltságában is (ha csapás éri, megered a füle vére) könnyű meglátni Krisztus értünk, bűneink megváltásáért elfolyt vérét.

Gyümölcsöt a fáról (Ulrich Thomsen, Mads Mikkelsen)

Vagy szociológiai tanulmány a film? Skinheaddel és iszlám bevándorlóval, alkoholistával és szexmániással, peremhelyzetűekkel, akiknek a visszavezetése a normális, el nem idegenedett társadalomba – ha egyáltalán létezik ilyen – a posztmodern kor egyik legégetőbb problémája.
Röpirat a végletekig matéria-központú tudományosság ellen? Elvégre bizonyos tekintetben az orvos a film legnegatívabb figurája, aki úgy tekint betegére és annak betegségére, mint geológus a kőzetre. Semmit nem érez iránta. Ő az egyetlen, akinek nincsenek érzelmei. Adam legalább gyűlöletet érez. Gunnar szégyent, ha meglop valakit. Khalid haragot a multikkal szemben. Sarah felelősséget magzatáért. Ivan felelősséget – mindenkiért.

Esetleg vígjáték a film, ahogyan a forgalmazói műfajbesorolás mondja? Hiszen minden jelenetben, a legmegrázóbbakban is van valami groteszk, valami helyzetkomikum. Amikor Khalid lövöldözni kezd az Adamot meglátogató neonácikra, az ember egyszerre szörnyülködik – és küzd az előtörő nevetés ellen. Az alkotás egyik leggroteszkebb mozzanata, amikor a megszégyenített bőrfejűek visszatérnek, bosszút állni, de az újabb lövöldözést megelőzendő Ivan a felek közé áll. Békíteni akar – a szeretet nyelvén. Végül ő kap golyót a fejébe. Az ember a legszívesebben sírna, de a rendező nem hagyja, ebbe a jelenetbe is bepakol egy jó adag keserű humort.

Sőt – elvégre Isten útjai kifürkészhetetlenek – épp ez a golyó segít a pozitív megoldáshoz. Ivan agyából ugyanis mintegy kimetszi azt a tumort, ami betegségét okozta. Adam, a gonosz pedig végül mégiscsak megsüti az almás lepényt, még ha csak egy nagyobbacska pogácsányit is, és beviszi a kórházba betegágyához Ivannak, immáron a barátjának.

Ezek szerint a film bizonyságtétel az ember megváltoztathatósága mellett. Adam, a gonosz, aki naponta a helyére rakta Hitler földre zuhanó képét, mintegy akarata ellenére átállt a Jó oldalára. És alighanem el is nyeri érte méltó jutalmát. Nem kell attól tartania, hogy vele is megtörténik majd az, amit előző kórházi látogatásakor tapasztalt, amikor is látnia kellett, milyen lelki szenvedések közepette távozott a földi világból az az aggastyán, aki sosem talált önfeloldozást arra, hogy egykor szörnyű bűntetteket követett el egy náci haláltáborban.

A záró képsorban Ivan és Adam együtt fogadják az újabb közmunkásokat. Bénán nézel ki! – veti oda az egyik jövevény a verésektől torzult arcú, a lövéstől félszemű papnak. A bántó gesztus mintegy tanúság arról, hogy a világ szemernyit sem változott. Gyűlölet mozgatja, kegyetlenség és közöny. Ivan rezzenetlenül tűri, akár a magyarázó szavait követő pofont. Ő legbelül – elvégre jósága nem a daganatból, hanem lelkéből, Istenből táplálkozik – már arra figyel, mivel segíthet majd újoncain. Szenvednie kell, hogy segíthessen. Adam pedig lehajol a poggyászokért, hogy az autóhoz cipelje őket. Most már ketten vannak, akik elfogadják a világ mocskát – és megpróbálnak jobbítani rajta. Mert a sátán porba sújthatja Jóbot, de legyőzni képtelen. „Áldott legyen az Úrnak neve!”

Gyenis Ignác

Ádám almái (Adams aebler) -- dán-német vígjáték, 2005. Rendezte: Anders Thomas Jensen. Forgatókönyv: Anders Thomas Jensen. Kép: Sebastian Blenkov. Vágó: Anders Villadsen. Zene: Jeppe Kaas. Szereplők: Ulrich Thomsen (Adam Pedersen), Mads Mikkelsen (Ivan), Paprika Steen (Sarah Svendsen), Nicolas Bro (Gunnar), Ali Kazim (Khalid), Ole Thestrup (Dr. Kolberg), Nikolaj Lie Kaas (Holger), Gyrd Lofquist (Poul Nordkap). Producer: Mie Andreasen, Tivi Magnusson. Színes, 94 perc.

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.