Legnépszerűbb
Műfaj | Háttér
2011-08-11 12:00:00

A tudós, a bohóc, a gyilkos

A gonosz megjelenítése Cormac McCarthy regényeiben

McCarthy az ördögöt szerepelteti a Véres délkörök egyik karaktereként. A gonosz természetét mutatja meg, hogy érthetőbbé váljon Az út című regényben felvázolt világvége.

Idehaza a Coen-testvérek filmje, a Nem vénnek való vidék című (2007), illetve a John Hillcoat jegyezte Az út (John Hillcoat, 2008) hívta fel a figyelmet a kitűnő amerikai íróra – mindkét mozi McCarty regényadaptáció. Régóta keringenek hírek az író főműve, a Véres délkörök megfilmesítéséről, amely várhatóan 2015-ben készül el és valószínűleg igen nagy port fog kavarni, legalábbis a könyv alapján.

A három művet trilógiaként is szokták értelmezni. Időbeli sorrendben első a Véres délkörök, ez zömmel az 1849-50. években játszódik, a valóban szinte felfoghatatlanul vad nyugaton, az USA és Mexikó határvidékén. A Nem vénnek való vidék ugyanezen a területen, csak napjainkban, de legalábbis az 1990-2000 körüli években. Az út pedig egy posztapokaliptikus világban: a mostani romjain.

McCarthy világainak meghatározó tapasztalata az erőszak, az embertelenség, a humánum kegyetlensége, keménysége. Részben megvalósított esztétikai célként is felfoghatjuk ezt, az író művészi szándéka lehetett, hogy minél plasztikusabban, elemibben ábrázolja azt a szélsőséges dimenzióját a létezésnek, amit erőszaknak nevezünk – mind az alany, mind a tárgy oldaláról bemutatja a jelenséget. Alaptoposz a szenvedés, elég ha csak a Passióra gondolunk, a megváltás és a mártíromság útja, ára, de a szenvedés tulajdonképpen az ember földi létének legmarkánsabb, legvalódibb tapasztalatának is felfogható, nem véletlen tehát, hogy a művészetnek is állandó témája.

Az erőszak nem öncélú esztétikai kéjelgés McCarthynál, igen erős etikai érzék nyilvánul meg regényeinek olykor hajmeresztő jeleneteiben, a szó erejével átérezteti a szenvedést, vagy akár az emberi esendőség és a bűn iszonyatát is, és az így kiváltott katarzis közelebb is viszi olvasóját egy addiginál talán erkölcsösebb élet- és világlátáshoz.

Időrendben az utolsó, Az út című regény a konkrét földi apokalipszishez utaztat minket. Nem kell sok tudományos-fantasztikus elem ahhoz, hogy rendkívüli hatást gyakoroljon ránk McCarthy víziója: az atomkatasztrófa miatt nincs többé termés a földön, kipusztult minden állat, a világ romhalmaz, és ami épp ennyire borzasztó: nincs többé társadalom, nincs civilizáció, pusztulásához elég volt annyi, hogy képtelenség újra élelmet termelni a meddő földön, így az emberiség túlélői a maradékot fogyasztják el, a maradék pedig hamarosan maga az ember lesz, mint táplálék.

A gonoszság fogalma a regényben az elembertelenedés, a túlélési ösztön szörnyeteggé torzítja azokat, akik megtörik az emberevés tabuját. Soha nem látott barbarizmus ver tanyát a haldokló világban, természetesen szintén reménytelen kimenetellel, hiszen előbb-utóbb minden elfogy, a kannibalizmus is zsákutca, viszont megfosztja az embert minden emberitől, és így nemtelenebb lesz az állatoknál is. Bemocskolódik, eluralokdik benne a sátáni. Ebben a világban vándorol apa és fia, a köztük lévő szeretet a jóság maradéka, az apa vallásosan hisz a fiúban: „ha a fiú nem Isten igéje, Isten soha nem szólalt meg”. Éhezve, a hordák elől sokszor épphogy megmenekülve, a néma vagy lángoló romok, a pusztulás felfoghatatlanul grandiózus vagy éppen, még húsbavágóbban, emberi méretű díszletei, példázatai között. Az apa haldoklásában angyalinak látja fiát – McCarthy a trilógia záró darabjában, amelyben logikus végkövetkeztetésként bűneiért halálra ítéli az emberi világot, mégis hitet tesz a szeretet elpusztíthatatlansága mellett.

A középső darab, a Nem vénnek való vidék, a jelen korban, a mi létező, működő, normálisnak mondott világunkban játszódik. Valójában modern westernregényről van szó, amelyben csak az öreg sheriff emlékezik a régi időkre, amelyek szintén kegyetlenek voltak, de legalább volt bennük (erkölcsi) rend, míg „mostanában” valami megmagyarázhatatlan, nem emberi, sátáni erő pusztítja a lelkeket. A bűn még értelmetlenebb, mint korábban, nem kell hozzá még földhoz ragadt indok sem: Chigurh, a szociopata bérgyilkos pénzfeldobással dönt életről és halálról, a sors kezének hiszi magát, szinte megtestesíti az erőszakot, mint valami elferdült bosszúálló angyal tombol a vidéken, elemi csapás nyomait hagyva maga után. Ezeket követi az öreg sheriff, Ed Tom Bell, a világ állapotán merengve. Ő is az erőszak része, fáradtan harcol ellene, miközben házasságával, emberi kapcsolataival, az őrület közepén egyfajta szigetként a szeretetről ad bizonyságot. Csakhogy – így McCarthy – a jóllakott és ettől egyre mohóbb világgal szemben ez a szeretet majd nem lesz elég, a jelen gonoszságának logikus következménye lesz Az útban ábrázolt apokalipszis eljövetele, amit Ed Tom meg is sejt. A mohóság emberi bűne sodorja a Nem vénnek való vidék főhősét, Llewelyn Mosst. Őt üldözi Chigurh, és bármilyen talpraesett és szívós is, nem sok reménye akad – utat nyitott szívében a bűnnek, elfogadta a kísértést, a bűn szabályrendszerében azonban (talán eleve elrendelt balszerencséjére) egy nála erősebb, és hozzá képest velejéig gonosz, igazi ragadozó ered a nyomába. A megbotlott pusztulásra ítéltetett, míg a zsigerből gonosz elpusztíthatatlannak tetszik.

Érmével dönt életről és halálról (Nem vénnek való vidék – Javier Bardem)

Ez a motívum hangsúlyosan jelen van a trilógia kezdő, egyben McCarthy legfontosabb művében, a Véres délkörökben. Szintén western – abból viszont a valaha megírt legerősebb darab. A szöveg ereje sok helyen a Bibliát és a homéroszi eposzokat juttathatja eszünkbe. A világ elemi erejű leírása és benne az emberi létezés végletessége, amely a fékevesztett és szinte felfoghatatlan erőszakosságban csúcsosodik ki, világirodalmi mértékkel is páratlan regényköltészeti mutatvány.

A gonosz mintegy természeti jelenség a tizenkilencedik század Amerikájának határvidékén, totális háború dúl az indiánok és a betelepedett fehér lakosság között, amelynek következménye a mindenki-mindenki ellen konfliktus. A regény „főhőse” egy pokoli zsoldoscsapat: skalpvadászok, akik közé keveredik egy tizenöt éves fiú.

A csapat vezére Glanton, pszichopata tömeggyilkos, alvezére pedig Holden bíró. Nem lehet tudni miért éppen bíró, bár ért a joghoz is, ahogy minden máshoz, polihisztor. Termete hatalmas, a testén nem nő szőr, nincs haja, sem szemöldöke, ereje emberfeletti, kiválóan lő, lovagol, harcol. Szellemi képességei még inkább kiemelkedőek, minden nyelven beszél, kísérteties tudások birtokában van (puskaport készít a sivatag közepén, a föld geológiai alakzatait tanulmányozza, és földtörténeti korokról beszél az írástudatlan martalócoknak). Emellett pedig vérfagyasztó harlequin-figura, kitűnően hegedül és mindenekfölött táncol, végig könnyed, cselekedeteit állandóan valami beteges humor lengi körül. Egy könyvbe jegyez le mindent, amit újdonságként lát – mondván amiről nincs tudomásom, és nem uralom, az ellenem van, az megsért. Minden eladó ezen a földön, vallja, mindenre alkudni lehet, leginkább az életre. Végül a regény kulcsszakasza a háborúról való vitája a banda többi tagjával: háború mindig is volt és lesz, a legnagyobb törvény, és nem érdekli, hogy az emberek mit gondolnak róla, „ember sem volt még a földön, a háború már akkor itt várta, a legfőbb mesterség legfőbb mesterét”. A banda egyik tagját, a kiugrott papot kérdezi véleményéről, az tiltakozik, nem fogja megadni neki, hogy részt vegyen a játékában, mire Holden lezárja a jelenetet, „ugyan kedves papom, mi az, amit nem adtál oda nekem”, valamint elmondja, a pap elhagyta Istent a háború kedvéért, mert magát akarta istenné megtenni.

McCarthy az ördögöt szerepelteti a Véres délkörök egyik karaktereként. A regény így meglepő oroszos ízt kap, Dosztojevszkij és Bulgakov hangulatait, erejét érezzük sokszor a mondatok szövetében. Etikai hatása is hasonló, McCarthy összegzi és variálja tudásunkat, hogyan működik az ördög, a véres naplementék és tömeggyilkosságok világában, a mészárlások alatt és azok szüneteiben fellépteti ezt a karaktert, a tudóst, a bohócot, a gyilkost, a kereskedőt, a filozófust, aki a racionalitást, a bűn valóságát emeli egyedüli, hideg krédóvá, és misztikus erejével ezt támogatja folyton, mintegy a világ motorjaként.

S ennek az ő szabályai szerinti működése valóban összetöri a lelkeket (persze az ördög nem véletlen ezeket gyűjtötte maga köré éppen ezeket a regényben, a pokoli bandának mintegy kiteljesedése a figura, ebben a közegben nem meglepetés, persze bárkivel kapcsolatba kerül, mindenkit zavarba hoz, elferdít, letaglóz). A Véres délkörökben nincsen feloldozás, a főhős, a regény zömében tizenöt éves fiú csak elmenekülni tud, haladékot nyer egy emberélet idejére, melynek végén mégis újra találkozik a kísértővel, aki nem öregedett, csak erősebb lett, és táncba hívja megint, mivel a tánc nagy dolog, és a tánc örök. McCarthy a bűn- és apokalipszis-trilógia kezdetén a gonosz természetét mutatja meg, az amerikai civilizáció születése idején. Amikor vadul üvöltve, véresen kiemelkedik a többiek közül, lebírhatatlannak látszó életerővel, mégis, mintha valami betegség gyötörné, amitől menthetetlenek tűnik. Hacsak a szeretet erősebbnek nem bizonyul.

Horváth László Imre

Ajánlott olvasmány: The Sunset Limited (kritika)

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


Új hozzászóláshoz, kérem jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.